Kukorelli István - Tóth Károly (szerk.): A rendszerváltozás államszervezeti kompromisszumai - RETÖRKI könyvek 13. (Lakitelek, 2016)
Tóth Károly: Az Országgyűlés problémái(alkotmányozó nemzetgyűlés)
Tóth Károly: Az Országgyűlés problémái Alapvetően azt, hogy a történelmi alkotmányunk jogfolytonosságát visszaállítsuk, a mai magyar politikai és társadalmi körülményekre adaptálva azok az értékek érvényesüljenek a magyar alkotmányban, amelyek ezer éven keresztül fenntartották Magyarországot. Mondok 2-3 olyan passzust, ami nagyon fontos: 1. minden jog forrása a Szent Korona, 2. hatalmi erő alkotmányt nem írhat, nem módosíthat. Az alkotmányozó nemzetgyűléssel kapcsolatosan megvannak azok a szakértők, akik ennek a tartalmi, formai részét elő fogják készíteni. Itt legfeljebb elvekben lehet bizonyos kérdéseket tisztázni, a szakmai részét lebonyolítani nem lehet egy köztéren, ez nyilvánvaló mindenki számára}6 Az említett két esetnek vannak közös elemei. Az adott „történelmi” körülmények között a résztvevők fölismerik a további lehetőségeket, ennek hangot is adnak, ám nem tudnak rálépni az általuk kigondolt útra, mert általában az ekkor „fölgyorsult” idő átgördül fölöttük, emiatt nincs mód az elgondolások érvényesítésére. Ehhez, persze, az is jelentősen hozzájárul, hogy maga az alkotmányozó nemzetgyűlés viszonylag kevésbé ismert intézmény, nincs jogilag szabályozva, e nélkül pedig nem is alkalmazható. Aki ismeri e testület lényegét, meg tudja ítélni szükségességét, fontosságát, ám rendszerint nincs elegendő „ideje” a részletes jogi szabályozás elő- készít(tet)ésére. Mindezek miatt nem kizárt, hogy az alkotmányozó nemzetgyűlés létrehozása bármikor is fölmerül (rendszerint sürgető, bonyolultabb közjogi-politikai körülmények között), mindaddig nincs esély a tényleges, valódi megvalósítására, ameddig nincs kidolgozva annak alkotmányjogi háttere, nincsenek készen azoknak a jogszabályoknak a tervezetei, amelyek egyértelműen rendezik az esetleges bevezetésének részleteit. - Ez még akkor is fontos lehet, ha az események nem teszik szükségessé, vagy lehetségessé ennek az új intézménynek az alkalmazását. Előfordulhat, hogy az események sajátos alakulása esetén az kerül helyzeti előnybe, aki bármikor saját, kész törvénytervezetet tud letenni a nyilvánosság asztalára, ezért valószínűleg helyes lenne valakinek mielőbb 86 86 InfoRádió,2006. szeptember 20., szerda 22:02. 115