Riba András László - Házi Balázs (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története II. - források - RETÖRKI könyvek 12/2. (Lakitelek, 2015)

Budapest Főváros Levéltára BRFK taxisblokáddal kapcsolatos iratai

TAXISBLOKÁD II. o- 5 ­kerületi rendőrkapitányság utánpdtlási tevékenységét. Felhívta a jelentős létszámhiánnyal rendelkező kapitányságvezetők figyelmét, hogy vegyék fel a kapcsolatot az eredményes toborzási munkát végző kerületekkel és hasznosít­sák tapasztalataikat. Gondként vetette fel, hogy a sorkatonai szolgálatukat letöltő és rendőrnek jelentkező fiataloknál igen magas azoknak a száma, akik­nek kinevezésére egészségügyi okok miatt nem kerülhet sor. A Személyügyi Osztály vezetője hozzászólásában statisztikai adatokkal vázi ta a fennálló tényleges létszámhiányt és szólt a tett intézkedésekről tékelése szerint a fluktuáció rendkívül magas, közel 30 Vos. A toborzó cso­port tevékenységét pozitívnak minősítette és nem tartotta indokoltnak a lét­szám 10 fővel, és a gépkocsik 5 db-bal történő növelését. A továbbiakban szólt a kerületi kapitányságok utánpótlási munkájáról és kiemelte, hogy a IV. és a XXII. kerületek mellett az I., VI-VII., XIII., XVIlTîţ XX. kerületekben is az elvárásoknak megfelelő az ezirányú munka. Az alapfoké rendöriskolán kia­lakult helyzet megszüntetésével kapcsolatosan -’^Jtiete nincs oktatás, a tanu­lókat a menekültek őrzésével bízták meg - az ORFK segítségét kérte. Főkapitány úr összefoglalójában kiemelte, hogy a toborzás, az utánpótlás biz­tosítása a BRFK valamennyi szervénekIfeladata. Az állományon belüli mozgás e- radraényeként a közrendvédelemnél rendszeres a létszámhiány, ami jelenleg igen jelentős. Megszüntetésére az elmúlt időszakban számos intézkedést tettünk, melynek eredményeként magas az alapfokú iskolákra vezényelt pályakezdő rend­őrök száma. Az előterjesztést a szóbeli kiegészítéssel elfogadta és a követke­ző döntést hozta: 1. A toborzó csoport továbbra is a jelenlegi létszámmal működjön és tevékeny­ségének értékelésére 1991. január hónapban főkapitány! operatív értekezle- ; ten kell visszatérni. Napirend 4. Előadó: Felelős: Személyügyi Osztály vezetője Határidő: 1991. január 31. jelentés a külföldre utazásról és az út­levélről, valamint a ki- és bevándorlás­ról szóló törvények végrehajtásának ta­pasztalatairól. Kámány Éva r.alezredes, Útlevél Osztály mb. vezetője 258

Next

/
Oldalképek
Tartalom