Riba András László - Házi Balázs (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története II. - források - RETÖRKI könyvek 12/2. (Lakitelek, 2015)

Budapest Főváros Levéltára BRFK taxisblokáddal kapcsolatos iratai

TAXISBLOKÁD II. 7- i ­A rumi Ac I jelentés alapján haladéktalanul adatgyűjtést folytattunk, meghallgattuk az Intézkedő rendőröket, Illetve felkutattuk és kihall­gattuk tanúként számításba vehető bejelentőt Is. Az adatgyűjtés során megállapítottuk, hogy 199o. okt.27_én 23,Ao órakor a jelzett cimen lévő "Békás” vendéglő előtt valóban megjelent a PM 75-75 frrsz-u Lada gép­kocsi, melynek tulajdonosa Balázs István AB éves budapesti lakos. Arra vonatkozóan,hogy a gépjármüvet ebben az időben ő használta-e , adatot beszerezni nem lehetett. A bejelentő meghallgatása során elmond­ta, hogy határozottan állítja, hogy a következők hangzottak el: "akinek személygépkocsija, vagy teherautója van, különösen a teherautó­sok, megrakottan álljanak a forgalmasabb csomópontokba, ne engedjenek a kormány felhívásának, ne hagyják abba a sztrájkot, vagy az elzárást, minél többen vonuljanak ki a barikádokra...." Az intézkedő rendőrökkel ismételten jelentést készíttettünk, melyben az egyik intézkedő rendőr már módosítva adta elő a bejelentőtől hallot­takat. j A' T' Nagy bizonyossággal megállapítható, hogy nem hangzott el az alap rendőri jelentésben felsorolt felszólítás. A lakossági hangulattal kapcsolatban megállapítható, hogy egyre nagyobb számban nő a megegyezést várók tábora, a különböző szimpatizáns,felvonu­lások eddig esemény és atrocitás nélkül zajlottak le. október 20. 19,5o óra. Budapest Főváros Levéltára Látogafójegy »zárna: 10íH},a 'I Or.Barna Sándor r.vezérőrnagy rendőr-főkapitány 138

Next

/
Oldalképek
Tartalom