Riba András László - Házi Balázs (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története II. - források - RETÖRKI könyvek 12/2. (Lakitelek, 2015)

Budapest Főváros Levéltára BRFK taxisblokáddal kapcsolatos iratai

TAXISBLOKAD II.- 2 A főkapitányság karhatalmi operatív törzsének ügyeletét Antal Mihály a Budapesti Közlekedési Vállalat forgalomigányító Igaz­gat áhelye t teae telefonon megkereste és Jelezte, hogy a felszí­ni tömegközlekedés megindítására nincs lehetősége, mivel a busz­garázsokat, valamint a villamosremizeket a taxisok elállták és • a jármüvekkel így nem tudnak kiállni. Kérték, hogy próbáljuk a velük szemben alkalmazott zárást feloldani. Ezt követően megkerestük a fővárosi nagy magán taxik ügyeletéit és információt kértünk tőlük, hogy mi ez az akció, fiivel mi ágy értesültünk, hogy ők a tömegközlekedés megindítását támogatják. Az egyes taxivállalkozások diszpécserei ügy nyilatkoztak, hogy az ügyet meg kívánják vizsgálni, ezért a személyfuvarozók vonat­kozásában egy válságstábot hoznak létre a cytitaxi központjában. A válságstáb részéről annak megbízottjával BSzli Lászlóval tar­tottuk a kapcsolatot. Nevezett személyt arra próbáltuk rábírni, hogy a halottak napjára való tekintettel segítsék elő a fővárosi felszíni tömegközlekedés mozgáiát, azt ne akadályozzák. Hivatkoztunk arra, hogy a két Milliós főváros lakosainak alap­vető joga a tömegközlekedés joga, használata. Kértük továbbá, hogy rádiónyilatkozatban e kérést továbbítsák a demonstráció­ban résztvevők felé, illetve, hogy a tömegközlekedési jármű­vek garázsai előtt a tömegtorlaszokat szüntessék meg. A megbeszéléseket követően a BKV diszpécser szolgálata jelez- t§*T>o2| a taxisok a telephelyek előtt a közvetlen zárást meg­etették, ennek következtében a felszíni közlekedést meg- Íítojták. Később azonban Jelzést kaptunk szintén a BKV-től hogy a kiindult villamosokat elsősorban tehergépkocsik aka- ályozzák a haladásban. A válságstáb képviselőit nyilatkozat­ra szólítottuk fel, hogy a tömegközlekedés biztosításával kapcsolatos Ígéretüket miért nem teljesítették. Először arra hivatkoztak, hogy a teherfuvarozók egy külön vál­ságstábot alakítottak, melyekre ők nem tudnak befolyást gya­korolni, azonban megkísérlik. Egyébként tájékoztattak bennünket, Budapest Főváros Levéltára — 132

Next

/
Oldalképek
Tartalom