Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története I. - tanulmányok, interjúk, segédletek - RETÖRKI könyvek 12/1. (Lakitelek, 2015)
Tanulmányok - Kávássy János Előd: A hézagpótló kompromisszum
Kávássy János Előd: A hézagpótló kompromisszum szovjeteknek 1990-ben 6,5 millió tonna olajat kellett volna szállítani, ez esett vissza alig 5 millió tonnára, azaz a valódi kiesés 1.5 millió tonna volt).167 Az AP ugyanekkor már a megállapodás lehetőségének megszületéséről, illetve az addig szélesülő válsággal kapcsolatos, a drámaiságot (és/vagy színpadiasságot) sem nélkülöző, politikai célzatú üzenetekről tudósított. A szombat délelőtt a Parlament előtt összegyűltekhez hangosbeszélőn szóló Horváth Balázstól ezt idézték: „Menjenek haza! A kormány rendet akar. Rendet fogunk tartani, arra hívjuk fel önöket, tartsanak rendet ugyanígy!”, miközben a vele direkt függelmi viszonyban lévő Barna Sándor budapesti főkapitánytól azt citálták, hogy a BRFK feje engedelmesedni fog, hogy a „törvényes rendet helyreállítsa”. „De ha ez ellenkezik a lelkiismeretemmel, tudom, mit fogok tenni: lemondok.”168 A körvonalazódó egyezség kapcsán az amerikai hírügynökségi jelentés arra a kérdésre hívta fel a figyelmet, hogy a 70%-os áremelés megfelezése, azaz a 35%-os üzemanyagár-növekmény elfogadható lesz-e az akcióban megmozdult szervezetek és egyének többségének, egy olyan országban, ahol az átlagjövedelem alig havi 150 dollár, s ahol a kialkudott csökkentett emeléssel a literenkénti gázolaj ára 1 dollárra nő,169 s nem mellékesen egy olyan országban, amely 20 milliárd dollárral a volt keleti blokk legeladósodottabb állama.170 Elérkezve az 1990. október 28-án, a magyarországi krízis gyakorlati lezárásának/feloldásának napján megjelent angolszász híradásokhoz, azt látjuk, hogy az előzetes egyeztetés nélkül bejelentett üzemanyagár-emelés és a reaktívan kialakuló magyar taxis- és fuvarozó blokád generálta politikai helyzet végül/végre globálisan hírértékű, jelentős eseménnyé lett.171 A nem egyszer harsány címmel induló cikkek között alapvető különbséget jelent, hogy aznap egyszerre jelentek meg a már 28-i kompromisszumra, a korábbi, 27-i eseményekre reagáló, illetve a 28-ról vagy 27-ről a teljes eseménysorra 167 Uo. 168 Az AP híradásából idézve. 169 Nem mellékes az amerikai viszonyítás. 1990-ben az amerikai éves átlagjövedelem 21 000 dollár, egy gallon benzin pedig 1,3 dollár volt, azaz az (a fiktív) átlag amerikai havi 1750 dollárból gazdálkodott, míg egy liter benzinért 34 centet fizetett. 170 Uo. 171 A taxisblokád híre immár Kanada legbefolyásosabb lapjában, a Toronto Star hasábjain is megjelent. A tartalmi nóvumok hiánya miatt fent nem idézett, Hungary won’t revoke gas hikes („Magyarország nem vonja az üzemanyagár-emelést”) a Reuter híradásának átvétele volt, és az október 27-i magyar állapotokat tükrözte. 95