Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története I. - tanulmányok, interjúk, segédletek - RETÖRKI könyvek 12/1. (Lakitelek, 2015)
Tanulmányok - Nagymihály Zoltán: Gondoljuk újra a taxisblokádot!
TAXISBLOKAD I. személycserék a krízis kezeléséért fő felelősnek tartott Pénzügy- és Belügyminisztérium vezetésében mentek végbe. És nem utolsósorban az is kiderült a válság során, hogy az MDF a sajtó, az ellenzék és a kormányzat bizonyos köreiben is mélyen lesajnált, „mozgalminak” csúfolt népi, lakiteleki szárnya még mindig komoly mozgósító erővel bír. (Lásd a lelki szempontból mindenképpen fordulópontnak tekinthető ellentüntetés megszerezését.) A taxisblokád egyben megmutatta az ellenzék polarizáltságát, és az abban kivehető új kontúrokat. Ekkor még finomabban, és csak élesebb szemű megfigyelőknek tűnhetett fel - ami aztán a Demokratikus Charta megalakulása után vált egyértelműbbé, majd az 1994-es választások idején ténnyé -, hogy a jövőben kevésbé SZDSZ-Fidesz, mint inkább SZDSZ-MSZP (majd MSZP-SZDSZ) együttműködés várható. A Fidesz ellenzéki különvéleménye és leválása az akkor sokak által „nagy testvérnek” tartott párttól ekkor látványosan elkezdődött.70 A társadalom számára világossá vált az ország válságos helyzete, és hogy további áldozatokra van, lesz szükség a talpon maradáshoz. Azt is érzékelhette mindenki: elég egy szikra, és egy jól szervezett csoport - nyilvánvaló és közleményekben megerősített háttérbeli politikai támogatással, biztatással - képes arra, hogy napokig sakkban tartsa az országot. A tiltakozók sok tekintetben jogos, méltányolandó kritikái és sérelmei odáig vezettek, hogy három napig „kizökkent az idő” az egykori „legvidámabb barakkban”, az ekkortájt legígéretesebbnek és legnyugodtabbnak tartott új kelet-közép-európai demokráciában. E „kizökkent időben” lehetetlenné vált a közlekedés, egyre hangosabb civilek „igazoltatták” a mozgási szabadságukkal élni kívánó állampolgárokat, az Országgyűlés épülete előtt a szembesítésre vállalkozó képviselőket „állítottak falhoz”, miközben először zárt ajtók mögött, majd a televízió által a nyilvánosság elé kivetített módon tárgyaltak napokig kormánytényezők és érdekvédők, úgy, hogy mint kommunikálták: tulajdonképpen a lényegi részletekben egyetértettek. Azt sem hagyhatjuk ki az elemzési keretből, hogy a fáradt, időközben közönyössé 70 Kövér László így emlékezett vissza, részben önkritikusan, tizenhét év távlatából: „... az MDF-kormány már ott elveszítette az 1994-es választást. Csak lenn kellett tartani, s ehhez mi kiváló eszközül szolgáltunk. Az erkölcsi kára óriási volt. Haszna az volt számunkra, hogy lerántotta a leplet azokról — az SZDSZ-ről —, akikkel egy táborban éreztük magunkat.” Bába Iván: Békés átmenet. Adalékok a kialkudott rendszerváltoztatáshoz. Budapest, Demokratikus Átalakulásért Intézet, 2007. 60
