Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története I. - tanulmányok, interjúk, segédletek - RETÖRKI könyvek 12/1. (Lakitelek, 2015)

Tanulmányok - Riba András László: Rend(szerv)változás

Riba András László: Rend(szerv)változás kell a résztvevőket, hogy ha törvénysértő magatartásukkal nem hagynak fel és önként nem távoznak el a helyszínről, akkor a rendőrség szétoszlathatja a tömeget, akár kényszerítő eszközök igénybevételével, tehát erőszakosan. A felszólítást további két alkalommal meg kell ismételni, és azt követően lehet az oszlatást megkezdeni. A fegyverhasználatot a kényszerítő eszközök közé kell érteni, de ennek pontos módszertana volt (és van is), amelyet a karhatal­mi szabályzat tartalmazott. Célzott lövést csak arra lehet leadni, akivel szem­ben a fegyverhasználat esetei közül valamelyik fennáll. A rendőrség tehát különlegesen indokolt, végső esetben, meghatározott módon használhatott volna fegyvert. A zárt rendőri egységek fegyverhasználatára csak parancsra, a csapatrendőri tevékenységet szabályozó karhatalmi szabályzat előírásai ál­tal szabályozott szigorú előírások alapján kerülhetett volna sor. Összességében megállapítható, hogy az előkészületekben már tapintha­tó volt a feszültség. A taxisok a délelőtt folyamán, a folyamatban lévő ren­dőri intézkedésekkel kapcsolatban rövid időközönként információt cseréltek, azokat szinte szinkron lekövették.60 60 „Taxisok rádióforgalmának lehallgatása 1990. október 26. (...) 09.42: A taxisok jelentik az M-3 autópálya, valamint a Budakeszi út lezárva Sashalom felől 3 db orosz teher­gépkocsi közeledik, a taxisok át akarják vizsgálni. A taxisok szerint - a József Attila színházhoz több tehergépkocsin civil rendőrök érkeznek, provokálni akarnak. 09.45: Valamennyi taxis csatornán bemondva a következő: „A rendőrség PSZH-kat vet be, ahol megjelennek, ott oszoljanak szét - és máshol gyülekezzenek.” 10.25: A taxi átjátszó-ál­lomások védelmére intézkedést megtették. /Minden átjátszóhoz kocsi tömeget küldtek./ 10.29: A Rendőrség jármű elvontatást tervez, nem ellenállni, hagyni hagy csinálják, ezt a járműtömeget csak tárgyalással lehet eltüntetni. (...) 10.45: A rendőrség vízágyúk­kal készülődik, a vízágyú kiviszi a szélvédőt, az aggregátor hogyan ég?, úgy, mint az üzemanyag, amit rádobnak. Kerüljük az atrocitásokat, nyugtassuk meg az embereket. Csépány Gábor a rádiótaxisok elnöke elindult. Megkülönböztető jelzéssel engedjék át. 10.50: ...Délben megkezdi a rendőrség a hidak megtisztítását. A belügyminiszter tör­vénytelennek nyilvánította a taxisok akcióját. Megszakadtak a tárgyalások, 12.00 órakor a Kossuth téren lesz valami, a rendőrségi akcióra fel kell készülni. 10.50: A tárgyalások megszakadtak a kormány és a taxisok között. 10.50: Semmi provokációra ne reagál­junk. 11.02: Budai oldalra vezénylik át a rendőröket. 11.03: Árpád hídra a rendőr kon­voj elindult, mindenki zárja le a kocsikat, személyi sérülés ne legyen. 11.04: Hívják ki a Szabad Európát, és a Fekete Dobozt-t is. 11.04: A Kerepesi úti laktanyából várják a rendőrök kivonulását. 11.00: A csatorna Csépány Gabié lesz, mert a Kossuth Rádió félrevezeti a lakosságot. (...) 11.10: Vízágyúk elindultak, az Árpád hídhoz, ki mit tud erről? Mosatunk. 11.11: Kapcsolat van-e a tárgyalókkal? A 309-el, ha van kapcsolat, akkor várják a hívását. A Kerepesi úti Rendőri ezred laktanyájába belátni, látják, hogy a rendőrök felsorakoztak, kint állnak a vízágyúk és a gépjárművek. Zárják le a laktanya 53

Next

/
Oldalképek
Tartalom