Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története I. - tanulmányok, interjúk, segédletek - RETÖRKI könyvek 12/1. (Lakitelek, 2015)
Tanulmányok - Riba András László: Rend(szerv)változás
_ semmiképpen sem kezdeményezhet erőszakos intézkedést. Vagyis a rendőri vezetés ekkor a tárgyalások eredményétől függő utasításra várt. 08.30-kor a budapesti rendőrfőkapitány szobájában Szabó Győző, az országos rendőrfőkapitány telefonon beszélgetést folytatott a belügyminiszterrel, aki utasításba adta a kormány döntése alapján, hogy a jogellenesen fellépő és tilosban parkoló taxisokkal szemben határozott intézkedéseket kell hozni. Annus Antal tábornoktól, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárától kérni kell a honvédség szállító járműveiből, amelyek használatával, rendőri erőkkel fel kell lépni a szabálytalanul és jogellenesen a közlekedés rendjét akadályozó gépjárművek vezetőivel szemben. 08.35-kor Túrós András telefonon beszél Lőrincz Kálmánnal, a Magyar Honvédség főparancsnokával.52 A Magyar Honvédség tervezett, de elmaradt aktív részvételével kapcsolatban fontos néhány körülményt tisztázni. Kajdi József, a Miniszter- elnöki Hivatal vezetőjének visszaemlékezése szerint az első intézkedések egyike volt, hogy ő beszélt Fehér Józseffel, a Honvédelmi Minisztérium jogi főosztályvezetőjével, majd együtt felkeresték Horváth Balázst, előkészítve egy titkos határozatot, amelynek lényege az volt, hogy a magyar honvédség műszaki alakulatai - utak, hidak építésénél használatos - nehézjárművekkel elszállítják a gócpontoktól a blokádot fenntartó járműveket. Mindez azzal a kilátásba helyezett intézkedéssel volt érvényes, hogy amennyiben a taxisok nem hajlandóak elvonulni, úgy a rendőrséget be kell vetni. Kajdi József elmondása szerint az intézkedés elgondolásai alapjául a gyülekezés jogszerűtlen gyakorlásának megvalósítása állt, mivel az más szabadságjogokat korlátozott és nem jelentették be az előírások szerint. Miután Horváth Balázs aláírta a határozatot - két kormányülés között a kormányfő hozhat egyedül kormányhatározatot azzal a kikötéssel, hogy a következő ülésen tájékoztatni kell a kormányt a határozatról -, majd nyilvánosan közölték az álláspontot.53 Az alábbiakban, a sajtóban korábban megjelent telefonbeszélgetéseket közöl a tanulmány.54 A beszélgetés telefonon, Horváth Balázs és Szabó Győző között zajlott le 26-án, pénteken, a kora reggeli órákban. „Szabó Győző: Halló. Szabó Győző... Itt vagyok a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Riba András László: Rend(szerv)változás 52 BRFK Feljegyzés 1990. október 26-án 07.00 órától. BRFK Taxisblokáddal kapcsolatos iratai BFL 53 Kajdi József visszaemlékezése. Bába Iván: i. m. 179-180. 54 Talált tárgy. Beszélő, 1994. január 20. 10-11. 47