Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története I. - tanulmányok, interjúk, segédletek - RETÖRKI könyvek 12/1. (Lakitelek, 2015)
Interjúk - „Kezelhetetlen örvénylés”
TAXISBLOKÁD I. akkor ez gyakorlatilag semmi máshoz nem hasonlítható tényleges hatalmi koncentrációt hoz létre. A médiának ebben óriási szerepe lehet, ugyanis tetszés szerinti valóságokat festhet fel, függetlenül attól, hogy ténylegesen mi a helyzet, olyan valóságot jelenít meg, amilyet csak akar. Göncz Árpád tulajdonképpen államcsínyt követett el abban a két napban, csupa olyan dolgot tett, amiért jogilag is súlyosan elmarasztalható lett volna. Ezzel szemben pontosan a fordítottja következett be: ő gyakorolt közkegyelmet azok fölött, akik konkrét kivitelezői voltak ennek a minimum polgárháborús kísérletnek nevezhető konfliktus-sorozatnak. Az derült ki tehát, hogy Antall József a paktumban két olyan dolgot adott oda, ami mindennél értékesebb, pláne, ha a kettő összekapcsolódik. És ráadásul, amire hivatkozott, hogy az ország így lesz kormányozható, látványosan megdőlni látszott. Az ország pontosan azért nem volt kormányozható ebben a kiélezett helyzetben, mert odaadta azt a két erőt, ami egymással egyesülve létre tudja hozni a kormányozhatat- lanság állapotát. Egyébként is, úgy érzem, hogy a taxisblokád egy nagyon fontos pont az „állam öncsonkításának” nevezhető folyamatban, egyfajta „államellenes összeesküvésben”. Még azt sem tartom kizártnak - bár ez már „összeesküvés-elmélet az összeesküvés-elméletben”, hogy az egész örvénylés demonstrációs céllal keletkezett: látványosan azt mutatta meg, hogy mindenkinek a liberalizálás, az „automatizmus” lesz a legjobb: és ezt minden szereplő nyíltan ki is mondta a konfliktus során. A taxisblokád egész története olyan, mint egy tanmese. Leginkább azt kellene megtanulni belőle, hogy minden változás kétirányú. Az egyik lehetőség az, hogy a dolgok jóra fordulnak, nyilván mindenki azért fogadja el, vagy igyekszik elősegíteni a változásokat, mert ebben bízik. A másik lehetőség azonban az, hogy a dolgok még rosszabbra fordulnak, mint annak előtte. Sajnos logikailag mindig ez is „benne van a pakliban”, mint azt egy régi vicc mutatja. Szörnyű, ennél rosszabb már nem is lehet, mondja a pesszimista. Dehogynem, mondja erre fülig érő szájjal az optimista. Társadalom- lélektanilag valójában az mentette meg az országot a polgárháború rémétől, a végpusztulástól, hogy érvényesült az a mentális alapmintázat, ami az 1956 utáni években alakult ki: tehát, hogy politikai rendszerek jönnek-mennek, de a történelmi csődtömeg, és vele a többség számára a teljes reménytelenség marad; hogy nem érdemes lázadni, mert egyfelől, a lázadást azonnal „meghamisítják”, eltérítik az eredeti irányától, másrészt végül is mindig ugyanaz a „láthatatlan erő” kormányoz, csak legfeljebb másnak álcázza magát. A rendszerváltás egészének kudarca részben oka, részben okozata mindennek. Hogy 152
