Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története I. - tanulmányok, interjúk, segédletek - RETÖRKI könyvek 12/1. (Lakitelek, 2015)

Interjúk - „Antall József jó döntést hozott”

TAXISBLOKÁD I. Lényegében ugyanazok az emberek voltak a közmédiában, akiket még az MSZMP rakott oda. Féltek ugyan attól, hogy kidobják őket, de a legnagyobb ellenzéki párt, az SZDSZ hathatós támogatásával nem véletlenül érezték, hogy erős a pozíciójuk. Tény, hogy a kuvaiti háború magasra pumpálta fel a nyersanyag-árakat. A külpolitikai fejlemények következtében a világpia­ci árak ugráltak: az egyik héten fel-, a másik héten leszaladtak. El tudom képzelni, hogy hétfőn tényleg lejjebb ment az olajpiaci ár, s nem csak a rá­dió pécézte ki azt az egy országot, ahol csökkent. Engem persze a probléma nagyipari része is foglalkoztatott, hiszen ha hirtelen azt mondjuk a Tiszai Vegyikombinátnak (TVK), hogy a nyersolaj hatósági ára tonnánként nem ennyi, hanem annyi, akkor a TVK minden kalkulációja borul.- Elhangzott akkoriban, hogy az üzemanyag-tartalék nagyon kicsi volt. Már akkor, amikor a kormány átvette az irányítást, fennállt ez a helyzet, vagy a tartalék a kormányváltást követően csappant folyama­tosan? Van-e köze a tartalékok megcsappanásának a szovjet olajszállít­mány ütemezéséhez?- A kérdés jogos. Azt, hogy a Magyar Népköztársaságnak nem volt komoly tartaléka, fizikai kapacitása, lehetett sejteni. Miniszterként ezt már pontosan tudtam. A helyzet azonban a kuvaiti háborúval, ami olaj szűkét idé­zett elő, tovább romlott. Speciális magyar helyzet, hogy nagyon keveset vet­tünk a szabadpiacról, mi a szovjet olajat importáltuk. A Szovjetunió bár szé­tesőben volt, de még létezett. Viszont pénzügyi válságba zuhant, nemsokára fizetésképtelenné vált, tehát drágán adta az olajat, a korábbi szerződéseket meg igyekezett nem betartani. A szállítás kimaradozott. Valamire mindig volt hivatkozás, a csővezeték hibájára vagy másra, amiről én nem tudtam megál­lapítani, hogy igaz volt-e vagy sem, de az olaj néha nem jött. Ha bementem a minisztériumba, mindig ott volt az asztalomon a napi jelentés, hogy áram, gáz, olaj van-e. Volt olyan nap, amikor mind a három volt, de volt olyan, hogy átmenetileg egyik sem.- Ez lényegében azt jelenti, hogy ez az első perctől kezdve problé­ma volt?- Igen. Ezért sem lehetett bejelentenünk előre, hogy mondjuk egy hét múlva brutális áremelés lép életbe, mert egy ilyen bejelentés következ­ményeihez nem állt rendelkezésre elégséges tartalék. így is az lett a krízis elején, hogy a mentőknek, a rendőröknek a katonai bázisokra kellett „be­kéredzkedniük”, hogy tudjanak tankolni, mert a sorban álló autósok miatt nem lehetett megközelíteni a kutakat. Ha mindenki elkezd „spejzolni”, abból 122

Next

/
Oldalképek
Tartalom