Kávássy János Előd: Nyugati szélben. Adalékok a magyar-amerikai kapcsolatok 1989-es történetéhez; gondolatok a kelet-európai és a magyar rendszerváltáshoz - RETÖRKI könyvek 11. (Lakitelek, 2015)
„Amerika mellettetek áll”
„Amerika mellettetek áll” Bizottsága előtt lezajlott meghallgatásán mindezt az eltérő történelmi helyzettel (és kihívásokkal) magyarázta: „Fontosabb a tény, hogy nem a háború utáni nyugat-európai helyzethez hasonló szituációval van dolgunk, mely térség fizikailag ugyan le volt rombolva, de még birtokában volt azon képességeknek, intézményrendszernek, és piaci tapasztalatnak, amely a gyors talpra álláshoz kellett. Kelet-Európábán, amely most lép elő 45 éves időkapszulájából, s ahol hiányoznak ezen képességek és intézmények, másnak kell lenni a stratégiánknak. Nem szabad jelentős összegeket biztosítanunk, ahogy a nyugati bankok tették az 1970-es években, amíg nem kerül sor valóban alapvető piacgazdaság-orientációjú reformokra. Első számú célkitűzésünk, legalábbis a korai szakaszban, a demokratikus intézmények kiépülését szolgáló készségekkel, és a vállalkozói know how-val való ellátás kell legyen, melyek nélkül a kelet-európai gazdaságok egyszerűen képtelenek lesznek boldogulni. Röviden, a piacgazdaság infrastruktúrájának létrehozását kell céloznunk.”132 Eagleburger által az amerikai törvényhozás felé közvetített gondolatok, melyek a State Department hivatalos állásfoglalását, egyszersmind a Fehér Ház véleményét is tükrözték, egyértelművé teszik, hogy amerikai részről a térség politikai, illetve szakértői szintű támogatása volt a preferencia, s nem az anyagi segítségnyújtás. Az 1947-es Marshall-segélyben133 a gazdasági segítség direkt politikai célt szolgált: a demokratikus rendszerek megerősítését és stabilizálását a szovjet szimpátiájú vagy befolyású, baloldali pártokkal és erőkkel szemben (legfőképp Olaszországban, Franciaországban és Görögországban). 1989-ben Kelet-Európábán éppen ellenkező irányú folyamat zajlott, így egy új Marshall-terv, vagy bármely nagyszabású gazdasági segítség felvetése távolról sem jelentett evidens analógiát. 1947-ben - ellentétben az 1989-ben történtekkel - részben demokratikus alapokon (pl. Anglia), részben 132 http://www.2plus4.de/USA/chronik.php3?date_value=07.03.90&sort=002-000 (Utolsó letöltés: 2015.07.20.) 133 A külügyminiszter, George C. Marshall felügyelete alatt működő, George Kennan vezette Politikai Tervező Részleg (Policy Planning Staff - PPS) dolgozta ki az Európai Újjáépítési Programot (European Recovery Program - ERP), amely 1947. június 5-i bejelentése után Marshall-terv néven vonult be a történelembe. Az ERP 1948 és 1952 között mintegy 12,7 milliárd dollárt fordított Nyugat- és Dél-Európa országainak gazdasági újjáépítésére, s valójában már a Harry Truman által meghirdetett feltartóztatás (containment) politikai eszköze volt. http://eh.net/encyclopedia/article/Ritschl.Marshall.Plan (Utolsó letöltés: 2015. 07. 20.) 55