Kávássy János Előd: Nyugati szélben. Adalékok a magyar-amerikai kapcsolatok 1989-es történetéhez; gondolatok a kelet-európai és a magyar rendszerváltáshoz - RETÖRKI könyvek 11. (Lakitelek, 2015)

„Amerika mellettetek áll”

„Amerika mellettetek áll” kapott, mint Budapest. Ha azonban magát az adott történelmi pillanatot néz­zük, ráébredünk, hogy az ekkor mintegy 38 milliós Lengyelország arányai­ban alig kapott többet, mint a 10,4 milliós Magyarország; s bizonyosan nem részesült nagyságrendileg nagyobb amerikai gazdasági támogatásban.127 Igazság szerint, Bush elnök varsói és budapesti bejelentéseiből leginkább az derült ki, hogy egyik ország sem számíthatott jelentős direkt, s főként nem a konkrét és szigorú feltételeket mellőző anyagi segítségre.128 Washington „hihetetlen sebességgel” vált megkerülhetetlen és megoldandó kérdéssé, melyben maga az elnök képviselte a leghatározottabb és legtámogatóbb magatartást, evidenciaként ke­zelve a mielőbbi újraegyesítés kérdését. A már idézett 1999-es nagyinterjú alapján, http://millercenter.org/president/bush/oral- history/brent-scowcroft (Utolsó letöltés: 2015.07. 20.) 127 Igazság szerint lengyel részről már az elnöki látogatás megvalósulása előtt is mérsékelt várakozásokkal találkozunk. Egy 1989. június 21-i magyar jelentés szerint „Bush elnök látogatásától ők is elsősorban a reformok, a demokratizálódás támogatását várják”, s ehhez képest csak „a magyarországihoz hasonló kisebb jelentőségű [gazdasági] ügyek” megjelenésére számítottak. Lengyel részről a legfontosabb az volt, hogy Bush hajlan­dó-e a Párizsi Klubban felvetni (és támogatni) az 1989-ben esedékes, 4 milliárd dollár­nyi lengyel hiteltörlesztés átütemezését. Utóbbi kapcsán ellentmondásos volt, hogy mi­közben a lengyelek meg nem erősített információként utaltak arra, hogy Bush a pápának „állítólag megígérte”, hogy Washington a maga részéről hajlandó az USA felé esedékes 2 milliárd dollárt átütemezni, az adósságelengedéssel mint olyannal még a lengyel lobbi sem számolt. A lengyelek a Ted Kennedy nevével fémjelzett törvényjavaslatot is szóba hozták, ám értékelésük szerint azzal kapcsolatban csak a bizonytalanság volt a bizonyos; a lengyelek ekkor úgy látták, hogy a törvényjavaslatból egy 10 milliárd dolláros be­fektetési alap (s újfent nem bármely adósság jóváírás) körvonalazódott. MNLOL 4-13 002304/4. (A lengyelek valószínűleg a Kennedy és további nyolc szenátor társa jegyezte 1989. június 14-i törvényjavaslatra - „Demokrácia Kelet-Európábán” - gondoltak, mely­nek célja az volt, „hogy a segítségnyújtás bizonyos formáit biztosítsa Lengyelország és Magyarország számára”. A törvényjavaslat az 1990-es és az 1991-es pénzügyi évre, évenként és országonként 1-1 milliárd dollárt, azaz szemben a lengyel elképzelésekkel, összesen 4 milliárd dollárt kívánt mozgósítani a keleti blokk két pluralizálódó állama számára. http://thomas.loc.gOv/cgi-bin/query/z7cl01:S.20.ENR) (Utolsó letöltés: 2015. 07. 20.) 128 Tim Deal, az NSC nemzetközi gazdasági ügyekért felelős osztályvezetője már 1989. május legelején egyértelművé tette, hogy Washington „pénzügyi hitelt nem kíván és nem tud a kelet-európai országoknak nyújtani”, még azoknak sem, melyeknél „a reform- folyamat kibontakozása ezt indokolná egyébként”. Az adminisztráció feladatát Deal abban látta, hogy az a gazdasági kapcsolatokat előmozdító lépéseket tegyen (MEN, OPIC, GSP), de ezeket is csak „ott és olyan mértékben, ahol a gazdasági és a politikai 53

Next

/
Oldalképek
Tartalom