Kávássy János Előd: Nyugati szélben. Adalékok a magyar-amerikai kapcsolatok 1989-es történetéhez; gondolatok a kelet-európai és a magyar rendszerváltáshoz - RETÖRKI könyvek 11. (Lakitelek, 2015)
„És egyszer úgyis meg kell csinálni”
„És egyszer úgyis meg kell csinálni.” maradtak, mert nem követte őket újabb, hangosabb és erősebb, a fennálló rendet alapjaiban negáló, és/vagy számon kérő tömegdemonstráció. Ahogy a már idézett A Nagy Imre-kódban áll, az újratemetés megtörténte után „a párt vezető köreiben szinte tapintható volt a megkönnyebbülés”341, Horváth István belügyminiszter konkrétan úgy fogalmazott: „.. .ha bárki bizonyos lett volna abban, hogy ezen a június 16-án így túlleszünk, mint ahogy ez bekövetkezett, ha előre mindenki így bizonyosra beígérte volna, mint ahogy ezt utólag látjuk, akkor azt hiszem, hogy elfogadtuk volna”.342 Valójában az újratemetés kérdése 1989 nyarán, ill. nyarára nemcsak a hatalom számára volt kockázatos,343 s távolról sem csak az ellenzéknek állt érdekében. Nagy Imre és társainak újratemetésén az ellenzéki pártok képviselői - a hatalom hozzá- járulásával(l) - minden korábbinál nagyobb figyelmet és publicitást (gondoljunk csak az állami televízió monstre, több mint négy és fél órás közvetítésére) kaptak, míg az MSZMP prominensei saját - legalább annyira személyes, mint amennyire tudatos - rebrandingjük talán legmeghatározóbb, de mindenképpen legszimbolikusabb részeként nagy nyilvánosság előtt zárhatták le pártjuk „kádártalanítását”. A forradalom vezéralakjainak, „az 1956-os ellen- forradalom valamennyi kivégzett vezetői holtteste”344 felravatalozásakor valójában 1956 kérdését exhumálták s temették újra, jeltelen gödörből díszes, nemzeti sírba helyezve - ám e temetés végére (az ellenzéki logika és retorika szerint) a valódi változást ellenző, tagadó és gátló hatalom immár önmaga is 341 Szekér-Riba, i.m. 149. 342 Az MSZMP KB 1989. június 23-24-i kibővített ülésének jegyzőkönyvéből idézve. Uo. 343 Ismét Orbán Viktort idézve: „Utólag könnyű okosnak lenni [...] bent voltak még az oroszok, az amerikaiak nem voltak még sehol, nem voltunk még NATO tagok, ide ellátogatott az [amerikai - K. J. E.] elnök, meg tudtuk, hogy zajlanak háttértárgyalások, de itt a vasrealitás a szovjet hadsereg volt, és a kommunisták, akik hatalmon voltak..., és hogyha Moszkvában akkor egy negatív fordulat történik, akkor itt mindenkit elvisznek.” https://www.youtube.com/watch?v=SPlbeMItoAM (Utolsó letöltés: 2015. 07. 23.) 344 1983 őszének végén Maiéter Pál Béla levélben fordult Kádár Jánoshoz: a magyar hatóságokhoz ügyvéden keresztül eljuttatott, kézzel írt angol és magyar nyelvű levélben mindössze annyit kért, hogy apja földi maradványait exhumáltatva Eperjesre - Csehszlovákiába - vihesse. Egy ennyire húsbavágó kérést csak elutasítani lehetett. Ahogy az iraton olvashatatlan aláírással szerepel: „Maiéter kérelmének teljesítésére a precedenst teremtő elem miatt csak az 1956-os ellenforradalom valamennyi kivégzett vezetői holtteste ügyének átfogó felülvizsgálatának keretében lenne lehetséges, ami ismereteink szerint nincs napirenden.”MNLOL KÜM TŰK USA 1983. 4-31 005306. 141