Kávássy János Előd: Nyugati szélben. Adalékok a magyar-amerikai kapcsolatok 1989-es történetéhez; gondolatok a kelet-európai és a magyar rendszerváltáshoz - RETÖRKI könyvek 11. (Lakitelek, 2015)
„És egyszer úgyis meg kell csinálni”
„És egyszer úgyis meg kell csinálni.” működésében fordulópontot jelentett. Egyrészt azért, mert a magukat konstruktívan vagy konfrontatívan, de egységesen a hatalommal szemben, és/ vagy azon kívül definiáló, önállóan működő szellemi csoportosulások nagyon is más világlátású tagjai (mint például Csurka István, Csoóri Sándor és Kis János, Demszky Gábor) cserélhettek itt eszmét, keresve az együttműködés valamely lehetőségét. Másrészt, a tanácskozás fő témáit azon politikai, társadalmi tabuk és problémák - 1956 politikai öröksége, a határon túli magyarság helyzete, az emberi és állampolgári jogok és a gazdasági reformok esélyei - adták, melyek nyílt felvetését, tárgyalását vagy értelmezését a rendszer tiltotta, sőt akár büntette is. Harmadrészt, a Monoron megjelentek között már eleve meglévő, illetve részben ott is definiálódó, alapvető világnézeti különbségek ütköztetése generálta az ellenzéki csoportosulások saját politikai koncepciója - immár nemcsak a kádárizmussal, de egyszersmind egymással szemben is - programszerű megfogalmazásának igényét. Ezen politikai programok lefektetése és artikulálása azután 1986-tól fokozatosan pluralizálta először a szellemi, majd a közéletet. Lehet, hogy a politikai intézményesülés folyamatában a fórum, szövetség, hálózat, stb. elnevezések elfedték(?) a tényt, hogy mindezen alakulatok a politikai párttá válás útjára léptek (tagsággal, programmal, támogatókkal), és ez a rendszer fenntartói számára nagyon is evidensen kellett, hogy megjelenjen. Bár alig néhány hónappal Monor után, első találkozásuk alkalmával, 1985. szeptember 25-én Moszkvában Kádár még arról beszélt Mihail Gorba- csovnak: „Országunkban létezik ellenzék: néhány társadalomtudós, szociológus, az értelmiség képviselői, írók. Nincsenek sokan. Szerveződő csoportoknak is lehet őket nevezni abban az értelemben, hogy 50-60 ember időnként találkozik. A nyugatiak megkeresik, támogatják őket. [...] Felmerül a kérdés, mit tegyünk velük. Adminisztratív intézkedéseket csak végső esetben foganatosíthatunk velük szemben, mivel nem kívánunk ingyen reklámot csinálni ezeknek az embereknek. Időnként ellenőrizzük az ellenzéki elemeket, elkobozzuk sokszorosító gépeiket, de ha kell, tudunk gorombábbak is lenni.”296. Valójában e látens pluralizmus az idő előrehaladtával egyre nagyobb és egyre közvetlenebb hatással volt a magyar belpolitikai élet alakulására. A 296 „A másképp gondolkodók és a rendszerváltás előtörténete”, Magyarország a XX. században I. - Politika és társadalom, hadtörténet, jogalkotás, Babits Kiadó, Szekszárd, 1996-2000. http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/47.html (Utolsó letöltés: 2015. 07. 23.) 115
