Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Jeles napok, jeltelen ünnepek a diktatúrában. Pillanatképek a kommunista emlékezetpolitika valóságából - RETÖRKI könyvek 10. (Lakitelek, 2015)
2. Diktatúra és nemzet
Jeles napok, jeltelen ünnepek jókedvű társaság gúnyolódását a prímás-érsek 1974-ben megjelent emlékiratai is megerősítik: „Ereztem, hogy jóllakott, vigadó Heródes gúny-mulatsága kezdődik. Elhatároztam, hogy néma leszek. Mesterem így tett, amikor ráadott fehér ruhában ott állt a gyilkos uralkodó, Heródes előtt. Szeges, nehéz bakancsom végigcsattog a szűk folyóson: előttem-utánam egy-egy fegyveres gumisar- kos topánkában. Felvezetnek az emeletre. Előbb üres hivatali szobába lépünk, ahol Lenin, Sztálin, Zsukov, Rákosi képeit látom. Azután kitárul a szomszéd helyiség ajtaja. Belépek és megállók előttük talpig darócban, lefogyva és azt hiszem, halotthaloványan. A társaság középpontjában az előttem ismeretlen államtitkárt látom, majd Péter Gábort és kíséretét. És az újságírókat. Az egész sereg rám néz, és egyetlen nevetésben csattan fel.”29 A magyar katolikus egyház bebörtönzött vezetőjének evangéliumi megpróbáltatásai után - Farkas élmény számolója szerint - a program dunai hajó- kirándulással folytatódott, ahol vidám hangulatban hallgatták végig a díszvendég, Fjodor Bjelkin szovjet altábornagy csekista éveinek lebilincselő anekdotáit.30 A pert és a sajátos halotti tort követően - az állami ünnepeken szokásos - kitüntetéseső hullott az ÁVH-ra, amiből a kihallgatásokban részt vevő Farkas Vladimir sem maradt ki, őrnagyi kinevezése is a kivégzések napjától datálódott. A sors fintora, hogy hat évvel később aztán épp Rajk és társai október 6-ai újratemetésének előestéjén vették őrizetbe. Az említett 1946-os rákosligeti, 1948-as móri vagy az 1950-es pécsi, illetve vecsési eseményekhez hasonló emlékhelytelenítések, ünneprontások jó részét még ma is az ismeretlenség övezi, és így - ellentétben 1956 fotó-corpusával - képkockáik nem válhattak a korszakkal kapcsolatos vizuális emlékezetünk darabjaivá. Ellenben szinte mindannyiunk számára „ismerős” (pedig nem voltunk ott) a szuronyt szegezve masírozó vagy a nép által körbeölelt AVH-alakulatok daliás legényeinek képe. Köszönhető ez annak, hogy a róluk készült fekete-fehér felvételek megjelentek a korabeli sajtóban, és szinte kötelező illusztrációi a mai napig mindazon írásoknak, amelyek az államvédelem hatalmát kívánják direkt, vizuális támasztékok29 Mindszenty József: Emlékirataim. Budapest, 1989, Szent István Társulat, 347. 30 Farkas, 1990, 241. 92
