Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Jeles napok, jeltelen ünnepek a diktatúrában. Pillanatképek a kommunista emlékezetpolitika valóságából - RETÖRKI könyvek 10. (Lakitelek, 2015)

2. Diktatúra és nemzet

Tekintsünk most át néhány fontos epizódot a korábbi március 15-ék tör­ténetéből: 1849 után a Habsburg neoabszolutizmus hatályon kívül helyezte a for­radalomnak a császár által is szentesített törvényeit. Elvitatta továbbá Ma­gyarország önálló identitását.3 1860 tavaszán a Kerepesi úti temetőben virággal emlékeztek meg a for­radalom és szabadságharc hőseire. A hatalom birtokosai tüzet vezényeltek a megemlékezőkre, ekkor halt mártírhalált Forinyák Géza diák, akinek teme­tése tömegdemonstrációvá vált.4 1848 ötvenéves évfordulóján, 1898-ban rendelték el, hogy ne március 15-én, hanem április 11-én emlékezzenek meg a magyar forradalomról. Vagyis azon a napon, amikor az úgynevezett áprilisi törvényeket az uralkodó szentesítette.5 A Habsburg-hatalom számára kényelmetlen ünnepet tehát megpróbálták enyhíteni, illetve áttenni egy másik dátumra. Ez később a Ká­dár-korszakban újból megvalósul a Forradalmi Ifjúsági Napok létrehozásá­val, amikor március 15-ét összevonták március 21-ével (az ún. Tanácsköz­társaság napjával) és április 4-ével (az ún. felszabadulás napjával). 1927-ben a XXXI. törvénycikkel március 15-e nemzeti ünneppé emel­kedett, egyúttal az 1898. évi V. törvénycikknek április hó 11-ét nemzeti ün­neppé nyilvánító rendelkezését hatályon kívül helyezte. Idézet a rendelet­ből: „A magyar nemzet balsorsában, súlyos megpróbáltatásai közepette há­lás kegyelettel emlékezik meg az 1848. esztendő március tizenötödikéről.”6 1939. március 15-én a forradalom mellett Kárpátalja visszafoglalását is meg­ünnepelték.7 1941-ben a szovjet kormány felajánlotta az 1848/49-es magyar honvéd­zászlók visszaadását, cserébe az itthon bebörtönzött Rákosi Mátyás és társai Jeles napok, jeltelen ünnepek 3 Az átpolitizált március 15. Múlt-kor, 2013. március 15. http://mult-kor.hu/20130315- _az_atpolitizalt_marcius_15. (Utolsó letöltés: 2014. november 30.) 4 Múlt-kor, 2013 5 Múlt-kor, 2013 6 1927. évi XXXI. törvénycikk március tizenötödikének nemzeti ünneppé nyilvání­tásáról. http://www.l000ev.hu/index.php?a=3&param=7715. (Utolsó letöltés: 2014. de­cember 6.) 7 Filmhíradók online: 1939. március. Magyar Világhíradó 787., Március 15. ünnepe Budapesten. http://fílmhiradokonline.hu/watch.php?id=3217. (Utolsó letöltés: 2014. de­cember 6.) 66

Next

/
Oldalképek
Tartalom