Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Jeles napok, jeltelen ünnepek a diktatúrában. Pillanatképek a kommunista emlékezetpolitika valóságából - RETÖRKI könyvek 10. (Lakitelek, 2015)
1. Diktatúra és hit
mi ünnepnek, a rabközösség lelki állapota azonban éppen ilyenkor reagált hevesen a legkisebb piszkálódásra. Mindenki magából indul ki. Érvényes volt ez a politikai börtönök parancsnokaira is. A gazdasági hivatal minden hónapban lecsípett egy kicsit a siralmas rabnormából, hogy karácsonykor a szokásosnál bővebb kosztot oszthassanak. A lókolbász akkor is lóból készült ugyan, de nem három karikát adtak belőle, hanem két egész szálat! Azon persze semmit sem változtattak, hogy a munkaszüneti napokon ránk zárták az ajtót. Pedig jól ismerték azt a régi őrmesteri bölcsességet: »A bakát nem szabad hagyni gondolkodni, mert ha gondolkodik, biztos rosszra gondol.« Az önsajnálat az egyszerűbb lelkek sajátja. Az ’56-osok java tudta, hogy előttünk hány magyar generáció fizetett életével és szabadságával a haza megszabadításának kísérletéért. Tehát nem történt velünk egyéb, mint azokkal, akiknek a nyomába léptünk. Ahol a szűkebb börtönközösségnek hívő emberek voltak a hangadói, eleve szó sem lehetett az ünnep megzavarásáról. Voltak azonban más erkölcsi-gondolati áramlatok is, és érdekes módon éppen az ún. revizionista kommunisták adtak hozzá tápot. Ezek a jól képzett marxista értelmiségiek a börtönben is reformszellemű bolsevikok maradtak. Természetesen őket találta a politikai tiszti garnitúra elég megbízhatónak a köztörvényes általános iskolások okítására. Nem kellett félnie a börtön operatív tisztjének attól, hogy a kötelező tananyag mellé valamilyen marxizmustól idegen eszmét csempésznek a köztörvényes rabok ártatlan leikébe. Nagy Elek rabtársam, a Néphadsereg alezredese, ám - székely lévén - sovinizmusa miatt lefokozott és kirúgott munkástanácselnök szívesen tartott volna előadást Ady vallásos költészetéről a börtöniskola nebulóinak. Hallani kellett volna a revizionista tanári kar felhördülését (a magyarság nagy tömegei máig azt hiszik, hogy Nagy Imre párt- és kormánygamitúrája valamilyen magyarabb politikát hozott volna az országba). Amerikai börtönöket látogatva jöttem rá, hogy a szabad társadalomban a legsúlyosabb büntetés a szabadság elveszítése. Nem úgy nálunk: az elítéltre még külön terheket kell rárakni ahhoz, hogy biztosan rosszabb élete legyen, mint odakint volt. Ezt ismerték fel a melós gyerekek, amikor a Gyűjtőt kis börtönnek nevezték, Kádár Magyarországát pedig nagy börtönnek. A rab tehát magában igyekezett megélni az»ünnepet, s így a néhány napos munkaszüneti bezártságot csendes befelé fordulásra használta fel. Kiki a maga módján. Az egyszerűbb lelkű fiúk nem viselték el a tétlenséget, Bank Barbara: Karácsony(ok) ünneplése... 49
