Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Jeles napok, jeltelen ünnepek a diktatúrában. Pillanatképek a kommunista emlékezetpolitika valóságából - RETÖRKI könyvek 10. (Lakitelek, 2015)
3. Diktatúra és külvilág
Jeles napok, jeltelen ünnepek december 8-án) még az azon a héten való közlést indítványozta, de Kádár kérte annak későbbre halasztását. Az ennek kapcsán a magyar főtitkár által előadottakból ismerhetjük meg Kádár János saját helyzetértékelését: „Mondtam, hogy nekünk is vannak eljárási szabályaink, ezt meg kell várni. Ezt azért említem, hogy legyünk velük egy kis türelemmel. Maga az elnöki döntés is bizonyos belpolitikai nehézségeket váltott ki náluk. Ne csak arra gondoljunk, hogy a magyar emigráció - legalábbis a hivatalos politikai emigráció - dühös az elnök döntése miatt, azt is bizonyos mértékig figyelembe kell venni, hogy az ellenzék hogyan reagál, a demokrata párton belüli ellenzék hogy áll az adminisztrációval szemben. [...] Gondoljunk a Panamaszerződés jóváhagyására, a SALT-tárgyalásokról nem is beszélve, vagy a közel-keleti dologban, az energia-kérdésben - mindezekért támadják az adminisztrációt. Most ezekre púpként magukra vállalták a koronaékszerek ügyét. Ezért van részükről idegesség, kapkodás, sürgetés. [...] Most nézzük a mi oldalunkról. Innen nézve a dolgot a koronázási ékszerek visszaadását a Magyar Népköztársaság politikai sikerének tartom. Olyan helyzet állott elő, amikor az USA elnöke és kormányzata számára már tarthatatlanná vált, hogy náluk legyen, s úgy döntöttek, hogy visszaszolgáltatják a magyar népnek. [...] A magyar valóságot tudomásul veszik, a Magyar Népköztársaság tekintélyét ismerik el. Sok ilyen folyó, napi ügyben nemzetközi ügyekben kedvezően éreztetni fogja hatását a mi ügyünk javára. [...] Még egy politikai észrevétel. A szocialista világban ez az esemény teljesen jelentéktelen, vagy éppen negatív visszhangot vált ki; ezzel is számolnunk kell.” Lefejtve az idézettekben csak minimálisan megjelenő politikai sal- langot/ideologikus beszédmódot, egy rendkívül világos és realista helyzet- értékelést látunk. Nyoma sincs bármely, az általam a bevezető részben citált „személyes érintettségnek”, „kudarcnak” s még kevésbé azok „a hatvanhat éves pártfőtitkár fizikai és szellemi leépülését” eredményező hatásának. Természetesen nem zárható ki, hogy Kádár Jánost emberként (hiúságában?) bánthatta Carter kérése, az viszont bizonyosan kijelenthető, hogy Kádár politikusként tisztában volt saját rendszerének külpolitikai sikerével. Fontos kiemelni, hogy e sikert direkt módon a magyar-amerikai, áttételesen pedig a Nyugathoz fűződő kapcsolatokban, s még véletlenül sem a szocialista táboron belül prognosztizálta. Az MSZMP elitje pontosan látta, hogy míg 1963-ban kompromisszumokkal is csak rendszere kényszerű elfogadását volt képes elérni, addig 1977/78-ra a Magyar Népköztársaság az Amerikai Egyesült Államok legitim partnerévé vált. „Magyarország politikai sakk180
