Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Jeles napok, jeltelen ünnepek a diktatúrában. Pillanatképek a kommunista emlékezetpolitika valóságából - RETÖRKI könyvek 10. (Lakitelek, 2015)
3. Diktatúra és külvilág
dalmakat okozott, [...] amelyek miatt minisztériumunk a már elfogadott megállapodást is csak rendkívül nehezen tudná végrehajtani”. A State Department elutasító álláspontja mögötti utolsó érv az volt, hogy „a VOA- adásokkal kapcsolatban szinte lehetetlen volna olyan engedményt tenni, ami kielégítő a magyarok számára”, hiszen az ilyen engedmények nyilvánvalóan „a VOA fontos céljait veszélyeztetnék”.46 Amikor Harry Trumant tájékoztatták a Vogeler-ügy aktuális állásáról, az elnök maga is azt az álláspontot támogatta, hogy külügyminisztériuma ragaszkodjon a korábbi megállapodáshoz, és ne engedjen az újabb követeléseknek.47 A következő nyolc hónap során nem volt olyan fejlemény a Vogeler- ügyben, amely a megoldást közelebb hozta volna. Ez részben a mindkét oldalon megkeményedő álláspontoknak volt köszönhető, részben pedig a koreai háború kitörésének.48 Az idő múlásával azonban folyamatosan nőtt a republikánus ellenzék által a State Departmentre kifejtett belpolitikai nyomás. Davis egyik felettese 1950 decemberében megírta a követnek, hogy „a valódi nehézség [...] elsősorban az, hogy nem tudunk eredményt felmutatni. A legkitartóbb kritikusainkat nem elégíti ki az a magyarázat, hogy folyamatosan mindent megteszünk Vogeler szabadulása érdekében, és mostanában amúgy is divat a legváltozatosabb ürügyekkel kritizálni a kül- ügyet.”49 Ebben az időszakban újabb javaslattal ugyan nem állt elő Washington, azonban mindent megtett azért, hogy a status quo fennmaradjon azon kérdések tekintetében, amelyek felmerültek a Vogelerrel kapcsolatos tárgyalásokon. 1951 elején a VOA megkezdte kísérleti adásait a Dumbo, illetve Szörényi Attila: Amikor Rákosi Mátyás elnémította... 46 State to Bp Telegram No. 264, 21 June 1950, NARA RG 59, Entry (Al) 3083, Vogeler Case folder #7. 47 Memorandum on Meeting with the President, 22 June 1950, NARARG 59, Entry (Al) 3083, Vogeler Case folder #7. 48 1950. július 1-jén Rákosi üzenetet küldött Moszkvába, melyben kijelentette, hogy Vogelert „a koreai eseményekre való tekintettel még nem engedtük szabadon”. Rainer M. János: Sztálin és Rákosi, Sztálin és Magyarország, 1949-1953. In: Évkönyv, VI - 1998. Szerk.: Litván György. Budapest, 1998, 1956-os Intézet, 114, 41-es lábjegyzet. Azonban a tárgyalások 1950. június közepi megakadását eredetileg nem a koreai háború kitörése okozta. In: Szörényi, 2013, 156. 49 Campbell to Davis, 4 December 1950, NARA RG 59, Lot 73D199, Records Relating to Claims with Hungary 1946-1968, Vogeler Case (Box 5). 157