Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Jeles napok, jeltelen ünnepek a diktatúrában. Pillanatképek a kommunista emlékezetpolitika valóságából - RETÖRKI könyvek 10. (Lakitelek, 2015)
2. Diktatúra és nemzet
Jeles napok, jeltelen ünnepek értelemben az egypártrendszerű berendezkedést. Ezt a tényt a pártdokumentumokban, főként belső vagy háttéranyagokban találjuk meg. Az 1972. évi I. törvény így fogalmazza meg mindezt: „a munkásosztály marxista-leninista pártja a társadalom vezető ereje”. Ha megnézzük közelebbről a rendszer csúcsait, akkor láthatjuk, hogy azokat a szereplőket tüntettem fel képpel és tisztséggel, illetve pozícióval együtt, akik a Nagy Imre-újra- temetés bármilyen módon való megközelítésében szerepet játszottak. Elsőként ráközelítek Grósz Károly főtitkárra. Bár 1988. november 24- étől Németh Miklós a minisztertanács elnöke, Grósz Károly pedig már „csak” főtitkári tisztséget tölt be. A folyamatoknak egy nem mellékes körülménye, hogy Grósz Károly 1987-től egy ideig, a minisztertanács elnöke volt, majd az 1988-as pártértekezlettől egy személyben a pártfőtitkári pozíciót is betöltötte, végül pedig csak a párt irányítását tartotta meg. Véleményem szerint ez az egymásutániság nem mellékes, ezzel együtt pedig az sem, hogy milyen folyamatok indultak meg, és milyen előzetes tervező munkálatok zajlottak, ha nem is az ő irányításával, de az ő tudtával. Ez Grósz Károly politikai magatartásának legfőbb jellemzője. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a demokrácia legrangosabb híve lett volna, egyszerűen tényként kezelte a rendszerkorrekció elkerülhetetlenségét, és ezért aztán azt tényként kezelték a párton belül is. Jól felmért érdeke is volt a vezetésnek, hogy kezelni tudják a helyzetet. Németh Miklós, Pozsgay Imre és Nyers Rezső, a Németh-kormány államminiszterei, Horváth István belügyminiszter és végül, de egyáltalán nem utolsósorban, Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter és az egyik leglényegesebb: Fejti György, az új jogszabályok kidolgozásáért felelős titkár, korábbi adminisztratív titkár. Ők azok, akik az általam vizsgált folyamatban főszerepet vállaltak. Fontosnak tartom, hogy elmondjam, a Nagy Imre-újratemetés valóban kezelendő probléma volt Nagy Imre személye miatt. Kávássy János kollégám felvetette, hogy ez csak egy kegyeleti gesztus volt a kormány részéről. így indult, de ’89-ben lehetőség teremtődött arra, hogy ne csak a problémát kezeljék, hanem a problémával (a Nagy Imre-újratemetés ügye) együtt a politikában jelentkező nehézségeket, eseményeket is. Tehát ezt a fajta kettős szerepet töltötte be az újratemetés megszervezése. Szeretném megjelölni azt az időszakot, ahol én a rendszerkorrekciós kísérletet - M. Kiss Sándor professzor úr kifejezését kölcsönzőm, az én szó- használatomban ez megfelel a rendszerváltoztatásnak - időben behatárolha- tónak érzem. Ezt 1989. február és július közé teszem. Itt még nem beszél136
