Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Jeles napok, jeltelen ünnepek a diktatúrában. Pillanatképek a kommunista emlékezetpolitika valóságából - RETÖRKI könyvek 10. (Lakitelek, 2015)
2. Diktatúra és nemzet
megfogalmazta: „Egyetértek mindazokkal, akik június 16-át, Nagy Imre és sorstársai temetésének napját a gyász, a megemlékezés és ez által a nemzeti megbékélés napjaként kívánják megélni. Azokat támogatom, akik a békesség, a kéznyújtás, az együtt haladás őszinte szószólói. Erre kötelez a gyermekeinkért, unokáinkért, az ország jövőjéért viselt felelősség.”33 A hatalom végtelenül cinikus alapállása, hogy mindazok után, ami itt 40 évig történt, és azzal a felelősséggel, ami őt terheli, gesztust kíván gyakorolni azáltal, hogy felajánlja a nemzeti megbékélés kompromisszumos békéjét, és példamutató módon elsőként bocsájtja meg a sérelmeit. De éppen a hatalom bűnlajstromából következően nagy tétje volt ennek a „kommunikációs stratégiának”. Ha kicsúszik a hatalom keze közül az irányítás, és nem sikerül kellőképpen a nemzeti megbékélés programját érvényesítenie, akkor nagyon könnyen a vádlottak padján találhatja magát. Ennek a Játszmának” azonban, a számonkérésen túl, volt egy másik, nem „csupán” pár száz ember sorsát érintő tétje is. A nemzeti megbékélés „programjával” össztársadalmi szinten lehetett azonosulni. Mindemellett megteremtette annak lehetőségét, hogy a Kádár-rendszerben szocializálódott és azt elfogadók tömegeinek ne kelljen meghasonulniuk azzal a párttal, amelyiket így vagy úgy elfogadtak, és ne kelljen szégyellni magukat saját eddigi felfogásuk miatt. Ennek a „tömegbázisnak” az önértékelése már az utódpárt számára bír egzisztenciális jelentőséggel a többpárti játéktérben. Szekér Nóra: Az 1956-os forradalom újraértékelése... 33 Mező Imréné, 1989. 131
