Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Jeles napok, jeltelen ünnepek a diktatúrában. Pillanatképek a kommunista emlékezetpolitika valóságából - RETÖRKI könyvek 10. (Lakitelek, 2015)
2. Diktatúra és nemzet
de olyan szempontból is, hogy bosszút állni.”10 11 Ugyancsak ’89-ben, a PB május 15-ei ülésén zajlott le Grósz Károly és Németh Miklós között a következő párbeszéd: „Németh Miklós: - Jaruzelski és Rakowski [...] azt mondja, [...] teljesen egyértelmű, hogy Nagy Imre politikai gyilkosság áldozata volt. [...] Grósz Károly: - Persze, ehhez kétség sem fér. Ez a megállapítás így pontos. Politikai gyilkosság áldozata lett. Ez egy dolog. Meg más dolog, hogy itt, ha ezt az ügyet elkezdjük piszkálni, akkor mi minden jön itt a felszínre.”11 De talán Kádár János KB-ban elmondott utolsó beszéde a leghangsúlyosabb beismerése annak, hogy ezt a sokak halálát jelentő összeesküvés-elméletet a politikai pragmatizmus és nem a meggyőződés szülte.12 A párt, miután megtorolta az 1956-os forradalmat, azt a hatalomtechnikai megoldást választotta, hogy a társadalommal nem ismételtette unos-untalan az 1956. decemberi párthatározatban megfogalmazott téziseket, hanem tabuvá formálta ’56 kérdését. Ezt az igyekezetei leginkább az „októberi sajnálatos események” megnevezés szimbolizálja, valamint az a szűkre szabott dramaturgia, ahogy a korszakban ’56-ról hivatalosan megemlékeztek, melynek során elsősorban az ellenforradalmárok áldozataiként feltüntetett munkásmozgalmi mártírokról eshetett csak szó. Ehhez a „tabusítási politikához” megjegyzendő, hogy azt valamiféle lelkiismereti kérdésre visszavezetni, véleményem szerint, a nagyon erősen pragmatikus rendszer túlzottan romantikus megközelítése volna. Sokkal inkább a kádári diktatúra finoman hangolt hatalmi logikája van mögötte. A vezetés legitimációjához szükség volt ugyan az összeesküvés teóriájára, ugyanakkor annak állandó sulykolása a rendszert egy szűkre szabott ideológiai mozgástérbe kényszerítette volna, ami a konszolidációját, a társadalmi elfogadottságát (ami ugyancsak a rendszer legitimációjának eleme volt) lehetetlenítette volna el. Azzal, hogy Kádár tabuként kezelte ’56-ot, megteremtette annak a lehetőségét, hogy a rendszer, anélkül, hogy negligálta Szekér Nóra: Az 1956-os forradalom újraértékelése... 10 MNL OL288. f. 62./4. ő. e. 11 „Az idő nem nekünk dolgozik” — Magyar és szovjet pártdokumentumok. In: Beszélő, 1999/10, 90. 12 A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, I. Szerk.: S. Kosztricz Anna - Lakatos János - Némethné Vágyi Karola - Soós László - T. Varga György. Magyar Országos Levéltár, Budapest, 1993, 758-767 (továbbiakban MSZMP KB 1989. évi jegyzőkönyvei). 121
