Alexa Károly (szerk.): Magyar látóhatár. Borbándi Gyula emlékkönyv - RETÖRKI könyvek 9. (Lakitelek, 2015)
Nagymihály Zoltán: Törésvonalak és utak a „légüres térben”
rasztpárti ügynököt. A Zsigmond Gyulával és az éppen börtönben ülő Püski Sándorral pedig hiába írattak feljegyzést Molnárról, abból semmilyen új információt nem tudhattak meg. A szövegek a szintén parasztpárti Mikita István információra hivatkoztak, aki szerint Molnár „ legszívesebben hazatérne”,58 Ezt azonban az állambiztonság ügynöki forrásai későbbi jelentéseikben nem erősítették meg, szerintük Molnár „teljesen beilleszkedett a kapitalista társadalomba”, és „tőkés ambíciói vannak”59. Felmerült Jobbágy Károly költő, Molnár barátjának és iskolatársának felhasználási lehetősége is, aki azonban egyszer már elutasította a BM „megkeresését”. A kapcsolat létrehozása érdekében „engedményeket” javasoltak neki - persze úgy, hogy „érezze az illegális jelleget” —: például hozzájuthat az Új Látóhatár példányaihoz, vagy közvetlenül válaszolhat Molnárnak postai úton.60 61 Az ügy további fejleményét nem látjuk a dossziéban, tény ugyanakkor, hogy ezzel sem jutottak közelebb a célhoz. Az Operatív terv utolsó előtti pontjaként Kéri János Népsport-szerkesztő, Molnár egykori munkatársának tapasztalataira is igényt tartottak: ő kezdetben nacionalistának, németellenesnek és kommunistabarátnak látta Molnárt, akit Kovács Imre és a parasztpárti tagság „jobbra húzott”N Az összes ötlet kifulladása esetén azt tervezték, hogy előveszik a Molnárhoz korábban kiutaztatott „ Virág Károly ”-t (Zacher Ferencet). Látható, hogy az otthoniak sokáig nem tettek le Molnár valamilyen formájú beépítéséről. A közeledés azonban csak nem akart sikerülni. Bikich Gábor 1963-as kiválása az Új Látóhatárból még egyszer felcsillantotta a reményt, hogy a néhány évvel korábban már bevált receptet újra alkalmazni lehet. Bakonyi az otthoni Látóhatár SZER-nél keltett visszhangját vizsgálva vetette fel, hogy meg lehetne kísérelni az esetleges kapcsolatfelvételt a „sértődött” Bikich-csel.62 Végül azonban erről is letettek, valószínűleg úgy gondolták, nem éri meg a fáradságot (vagy kockázatot). így elmondható, Magyar Látóhatár 58 Dr. Zsigmond Gyula feljegyzése Molnár Józsefről. Uo. 100-101. 59 Kalota Béla rendőr hadnagy operatív beosztott javaslata „Edmond Wright” ügyében, 1965. október 6. Uo. 191. 60 Sebestyén Sándor rendőr őrnagy feljegyzése. Uo. 134/f-g. 61 Kéri János feljegyzése, 1961. december 19. Uo. 160-162. 62 Bakonyi jelentése. A „Látóhatár” visszhangja a SZER-nél, 1963. december 17. ÁBTL Mt-401/1 „Bergman” 164-166. 90