Alexa Károly (szerk.): Magyar látóhatár. Borbándi Gyula emlékkönyv - RETÖRKI könyvek 9. (Lakitelek, 2015)
Salamon Konrád: Jászi Oszkár és a Látóhatár
Salamon Konrád: Jászi Oszkár és a Látóhatár jékozatlan ifjúságot, amely azt hitte, hogy nagyszerű dolog kommunista fedőszervezetekhez csatlakozni és a marxizmus oltárán áldozni. Figyelmeztette őket, hogy a tűzzel játszanak. Egyesek ezért 'öreg reakciós-'nak nevezték, álmodozónak, sőt fasisztának is.”78 Hoffmann nagy rokonszenvvel idézte meg Jászi alakját, személyiségét: „Valaki egyszer azt mondta, hogy Jászi Oszkár puszta megjelenése - amint botjával Oberlin utcáin sétál, meghajtva magát a hölgyek előtt, öregek bár vagy fiatalok, olyan mozdulattal, amelyet egyetlen amerikai sem tud utánozni, vagy amint férfi ismerőseit egyáltalán nem katonás módon üdvözli - elegendő, hogy az ember önnön jóneveltségét többre tartsa, mint azelőtt.” Befejezésként pedig azt kívánta: Jászit „tegye boldoggá a tudat, hogy diákjainak százai, szerteszórva az egész világban, születése napján megállnak egy pillanatra, elgondolkoznak, mennyivel több a jóság bennük és a világban, mert Jászi Oszkár eljött egy ohioi főiskolára, és oly sokat hagyott ott önnön magából.”79 Reményi József-Amerikában élő irodalomtörténész, egyetemi tanár - írásának elején Jászi lakó- és munkahelyét mutatta be. Oberlin, a hatezer lakosú „falu” világhírét kiváló főiskolájának köszönhette, amelynek a humán és reál tudományok mellett teológiai és zeneművészeti tanszékei is voltak. A Clevelandtől 34 mérföldre lévő „diákváros” és annak főiskolája könyvtárral, levéltárral, laboratóriummal, növénytani intézettel, színházzal, kórházzal és képzőművészeti múzeummal rendelkezett. Az élénk szellemi életű, „kertváros” jellegű, barátságos Oberlinben volt Jásziék hasonlóan barátságos otthona. A vendégszerető házigazdáról pedig így írt: „politikai gondolkodásában épp annyira erkölcsi lény, mint magánemberi megnyilatkozásában. (...) Igen érdekes (...), hogy e hidegnek mondott gondolkodónak szívügye a szépség. Valószínűleg azért, mert szívügye a jóság is. Olykor a hamleti lélek tragikus módjain tépelődik, de lelke mélyén életigazoló; alapjában véve vallásos ember, a kultúra felelősségétől áthatott hívő.”80 E gondolatot később így folytatta: Jászi „erkölcsi természetű értelme mindig az igazság egyensúlyát kereste magyar és egyetemes vonatkozás78 Uo. 79 Uo. 80 Reményi József: Oberlin, Ohio. Látóhatár, 1955. 2. 127-128. 163
