Alexa Károly (szerk.): Magyar látóhatár. Borbándi Gyula emlékkönyv - RETÖRKI könyvek 9. (Lakitelek, 2015)

Salamon Konrád: Jászi Oszkár és a Látóhatár

Salamon Konrád: Jászi Oszkár és a Látóhatár

A szerző az őszirózsás forradalom előzményeinek és kitörésének rövid ismertetése után tér rá Jászi Oszkár nagy jelentőségű eszmei és politikai előkészítő munkájának a tárgyalására, akinek programja és elvei élénk visszatetszést keltettek az uralmon lévő kormánypártiak és támogatóik között. A továbbiakban érdekes adalékkal szolgál a nemzetiségekkel folytatott tárgyalásokról. Jászit, mint nemzetiségi minisztert ő ismertette meg egyik magyarbarát vezető szlovák politikussal, akivel még képviselőkként ismerkedtek össze. 1918 november végén hármasban folytattak tárgyalásokat. Egyik este „szlovák barátom... szomorúan keresett fel... és lesújtva mondta: Vége! Nem tárgyalhatok tovább.” Megjött a távirat Párizsból. „A nagyhatalmak Csehszlovákia felállítása mellett határoztak a csehek és szlovákok egyesítésével. Kérlek, tudasd erről Jászit legőszintébb sajnálatom kifejezésével... Bárcsak néhány év előtt kaptunk volna a Jásziéhoz hasonló jó szándékú ajánlatot. Mi szlovákok örökké magyar állampolgárok maradtunk volna.”55

E történet kapcsán Nagy Vince felvetette: „Képzeljük csak el, ha Jászi koncepciója már régebben megvalósulhatott volna valamennyi nemzetiségünk dolgában, ha a román többségű megyék élére román, a szlovák többségű megyék élére a szlovák értelmiség férfíait állította volna főispánoknak a magyar kormányzat, ha ezekben a megyékben, valamint a délvidéki szerbek lakta részeken a mindkét nyelvet beszélő közigazgatási tisztviselőket és bírákat nevezett volna ki a kormány”,56 milyen más érzelmekkel viseltettek volna Magyarország iránt más anyanyelvű polgártársaink.

Fenyő Miksa - a Nyugat egyik alapító szerkesztője - Jászi Oszkár és Ady Endre barátságára emlékezett. írása elején idézte Adynak Jászi: A nemzeti államok kialakulása és a nemzeti kérdés című könyvéről 1912-ben írt elismerő szavait, amelyek a Nyugatban jelentek meg. Ezekben Jászit „nagy örök-új íródeáknak”, „a legnagyobb harcosok közül valónak”, „egész Magyarország választottjának” nevezte, majd azzal folytatta: „ha van valamit érő, továbbszálló, továbbküzdő szép és jó az én kicsiny munkámban és életemben, csak abban és ott, ahol és amiben a Jászi-utakkal összetalálkozott.”57

55 Uo. 106.

56 Uo. 107.

57 Fenyő Miksa: Ady Endre barátja. Látóhatár, 1955. 2. 108.

157