Halmy Kund: Cenzúra? Az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának (TKKO) működése, 1982 - RETÖRKI könyvek 8. (Lakitelek, 2015)

Az Osztály működésének bemutatása - Az ellenzéki megnyilvánulásokra adott válaszok

dik utasságra”, illetve az 1956-ban is megjelenő demokratikus szocializmus képzetére építve.) Az alábbi leírás felidézi, hogy miként látják a TKKO-n a magyar el­lenzékiek vélekedését az alábbi lényegi kérdésekről. Magyarán egyfajta belső összegzés, látlelet készült, melyet valószínűleg a gyakorlati döntés- hozatal során is hasznosítottak, más - akár magasabb szintű párttestületek­hez hasonlóan.15 Az Osztály működésének bemutatása „ A magvar szellemi élet A (ellenzéki HK) nézetek ezen a területen kevésbé koherensek, mind a történeti, mind a strukturális elemzés szintjeit tekintve. Leírás tekinteté­ben egységesen arra a konklúzióra jutnak, hogy a magyar szellemi és kul­turális életet egyfajta liberalizmus jellemzi, ami azonban nem kedvez a kri­tikának, a politikai bírálatnak mint az eredetiségnek és az újító szellemnek sem. A szellemi élet szürkeségét és egysíkúságát - mely annál erősebb, mi­nél távolabb élő szerzőtől származó nézetről van szó - egyfajta »kondicio­náló« technikának tudják be, mely jutalmazza (anyagi és presztízs ténye­zőkkel) a konformizmust és bünteti (elsősorban mellőzéssel) a konszenzus kimondatlan alapelveinek megsértését. Elsősorban a művészeti élet áll az elemzések központjában, a tudománnyal nem foglalkoznak, szintúgy nem a tömeg-kultúra teremékeivel. Gyakran előbukkanó fogalom a kondicioná­lás sajátos lélektani reakciója, az öncenzúra, melyet igen hatékonyként mu­tatnak be. ”16 A bevezetőben érintett öncenzúra kérdése tehát felbukkan a hivatalos jelentésekben is, meglehetős precizitással vázolva a problémát. Hangsú­lyozni kell, hogy ezeket az írásokat az Osztály belső munkatársai készítették, nem pedig állambiztonsági személyek (állambiztonsági információkra ter­mészetesen építhettek). Ezt követően az ellenzékinek minősített (!) szerzők írásaiból közölnek részleteket. A szerzők listája: 15 Lásd Halmy Kund: Betekintés az MSZMP tanácsadó testületéinek működésébe. Buda­pest, NEB, 2015, 9. o. 16 Uo. 74-75. o. 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom