Halmy Kund: Cenzúra? Az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának (TKKO) működése, 1982 - RETÖRKI könyvek 8. (Lakitelek, 2015)
Az Osztály működésének bemutatása - Az ellenzéki megnyilvánulásokra adott válaszok
Az Osztály működésének bemutatása nyilvánuló nézetek tényleges tartalmáról és politikai értékéről. Az a tény ugyanis, hogy meglehetősen bizonytalanok a hazai nyilvános tömegkommunikációban /sajtó, tévé, rádió, folyóiratok, könyvek/ közlésre kerülő nézetek megjelenési esélyeinek kritériumai, szükségképpen azt jelenti, hogy a hazai nyilvánosságon kívül megjelenő nézetek szintén bizonytalan módon minősíthetőek, hiszen sokszor csak egy negatívum - a hazai nyilvánosságba való be nem kerülés - jellemzi őket. ”n Ennek a szövegrésznek a nyelvezete, a korszak „szakszerű” elemzéseinek ékes példája, egyben a szinte értelmetlen, tautologikus szövegfűzés csimborasszója. Ha nem egy nagyhatalmú, a kulturális értékek áramlását jelentősen befolyásoló pártszervről lenne szó, komikusnak is nevezhetnénk a megfogalmazást. A következő szakaszban az ellenzékiség lényegi definícióját adják, bizonyos arányérzékről téve tanúbizonyságot: „Egyértelműen megkülönböztető kritérium lehetne a nézetek ellenséges volta, ami azt jelenti, hogy az adott nézet olyan szemléleti rendszer része, amely szöges ellentétben áll a jelenlegi fennálló társadalmi rendszer, a szocializmus alapelveivel, és totálisan tagadja azt. Amennyire megállapítható, ilyen totálisan tagadó szemléleti rendszerek ritkán jelentkeznek a nem nyilvános formában kifejezésre jutó »ellenzéki« nézetekben. Nem tapasztalhatók konzisztens jobboldali /reakciós illetve fasiszta változatok/ sem konzisztens baloldali, totálisan cáfoló nézetrendszerek. ” Ezt követően általános leírását olvashatjuk az ellenzéki erők működésének, elvi jellegzetességekről ír az ismeretlen szerző (a TKKO munkatársa), de konkrétumok nélkül. Majd sorra veszi a szocialista tömb országait, itt pedig közli - a bizonytalanul körülírt - ellenzéki csoportok véleményét a szocialista berendezkedésű országokról. Itt jelenik meg a brezs- nyevi szovjet helyzet, és a magyarországi „liberálisabbnak” tekintett berendezkedés leírása - ellenzéki szempontból.12 13 A következő oldalak a jelentés hatalomhoz közeli szempontjait veszik sorra: 12 Uo. 32. o. 13 Uo. 32-53 o. 17