Lóránt Károly (szerk.): A rendszerváltáshoz vezető út. Gazdaságpolitikai visszaemlékezések - RETÖRKI könyvek 7. (Lakitelek, 2015)
A gazdasági rendszerváltáshoz vezető út - Lóránt Károly: A gazdasági rendszerváltáshoz vezető út
A rendszerváltáshoz vezető út ladást elérni a külgazdasági feltételekhez való alkalmazkodóképesség erősítésében (id. mű, 76), majd kifejti, hogy a hosszú távú gazdaságpolitikai stratégia kialakításával és a gazdaságirányítás perspektivikus fejlesztésével kapcsolatos munkák addigi eredményei sajátos ellentmondást mutatnak. „Az a gazdaságfejlesztési stratégia, amelyben a fejlesztés fő vonalát az exportblokkok gyors kiépítése képezi, a világgazdaságba való beilleszkedéshez pontosan meghatározott mechanizmust: erősen központosított, a fejlesztéspolitikát szigorúan központilag vezérlő, de már egyértelműen (a távlati) gazdaságosságra orientált »államkapitalista stílusú« döntési rendszert tételez fel” (id. mű, 78). „Az irányítási rendszer (konkrétan az árrendszer) továbbfejlesztését megalapozó munkálatok karakterét meghatározó irányzat — ellentétben a gazdaságpolitikai irányvonalra vonatkozó általános elképzeléssel - ésszerűbb árrendszer kialakítására, perspektívában a vállalati önállóság növelésére és - igaz nem túlságosan nagy következetességgel s így nem is nagy meggyőző erővel - az irányítási rendszer működőképességének fokozására helyezi a hangsúlyt, lehetőleg csökkentve az irányítószervek és a vállalatok közötti alkudozás mozgásterét. Ennek a felfogásnak a gazdaságpolitikai megfelelője a mikroszerkezet változásában - a gazdaság adaptációs készségében -, általában a vállalati szféra egészének nagyobb autonómiájában látja a kibontakozás lehetőségét.” „A gazdaságpolitikára és a gazdaságirányításra vonatkozó két eltérő elgondolást csak papíron lehet »szintetizálni«” (id. mű, 79). Mint az idézetekből kitűnik, Antal teljesen világosan látta a két alternatívát és az azok közötti különbséget, azt azonban eltúlozta, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján az első alternatíva egy a „gazdaságpolitikai irányvonalra vonatkozó általános elképzelés” lett volna. Az első alternatíva potenciális védelmezői - az ágazati minisztériumok, majd később az Ipari Minisztérium és a nagyvállalati vezetők - ekkor már nem voltak olyan erős pozícióban, hogy egy központilag vezérelt szerkezet- átalakítást az ipar exportorientáltságának növelése érdekében lehessen végrehajtani. E célt végül is csak egy 45 milliárdos, az akkori vállalati beruházásoknak is csak mintegy tíz százalékát kitevő hitelkeret szolgálta. A gaz62
