Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)
I. 1988-1989 - Halmy Kund: MSZMP-ből MSZP. Diktatúrából demokráciába: szocialista evolúció Magyarországon.
A politikai túlélés művészete 4. A nemzetközi irányváltás kommunikációja A fentebb taglaltakkal összhangban szükségszerű volt az MSZMP által irányított magyar külpolitika tendenciájának és sarokpontjainak változása, magától értetődően a legfelsőbb szovjet körök szándékait figyelembe véve, egyfajta (minimálisan) különutas tárgyalási orientációt követve. Sok választási lehetőség nem volt. A reagani-gorbacsovi makrofolya- matoknak köszönhetően a masszív keleti blokk a nyolcvanas évek második felében bomlásnak indult, a szovjet hadsereg folyamatos jelenléte mellett a két fő összetartó erőnek, a Varsói Szerződésnek (VSz) és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának (KGST) mindenhatósága rohamosan csökkent, a tagországok egyénileg kezdték meg a külpolitikai tapogatózást, a „nyitás” új doktrínáját magukévá téve. Az egyre melegebb hangvételű nyugati kapcsolatfelvétel történelmi szükségszerűség volt. Magyarország egyrészt a hagyományos, régi német orientációja szerint - baráti viszontreakcióra lelve a Helmut Kohl vezette országban - tájékozódott a közvetlen szomszédságban. A csökkenő feszültség általános légkörében a legfontosabb nyugati „partnerszervezetekkel”, a NATO-val, és az Európai Gazdasági Közösséggel közös konferenciák, résztárgyalások során, a belpolitikai eseményekkel párhuzamosan, oldódó hangulatban közeledtek az álláspontok a leszerelés, az együttműködés, majd a jövőbeni társulási szerződések megkötéséhez szükséges feltételek kialakulásához. A diplomáciai vonalon amúgy is a legfelkészültebb, legrutinosabb ap- paratcsik és vezetőréteg tevékenykedett - pl. Várkonyi Péter, Horn Gyula, Kovács László -, akik egyéb ügyekben is meghatározó jelentőséggel bírtak a párton belül. Nem véletlen, hogy a külügyi „kaszt” adott később miniszter- elnököt, pártelnököket az MSZP-nek. A gazdasági irányítókon, középkorú technokratákon - és persze a fedetten tevékenykedőkön - túl ők voltak a leginkább képzettek és befolyásosak. A sajtó dolga a külpolitikai váltás során a finomhangolás volt, mellyel ebben az esetben nem a párt híveinek - és általában a lakosságnak - középre orientálódó, legszélesebb rétegeire kellett tekintettel lennie. Nem is a pragmatikus, technokrata gondolkodású vezetőkre, sokkal inkább a még mindig az MSZMP törzsbázisát jelentő retrográd, ortodox párthívekre, akik a lassú 76
