Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)

Bevezető

Bevezető Bevezető Tanulmánykötetünkben arra igyekszünk választ keresni, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP), amely a pártállami diktatúrát irányító Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjaként jött létre, milyen érvekkel támasztotta alá a demokráciába való beilleszkedését a nyilvánosság előtt. Az MSZP-nek - szemben az eleve a demokráciáért létrejött ellenzéki szervezetekkel - az érvekre és magyarázatokra különösen szüksége volt, hiszen nem lehetett természetesnek tekinteni (sőt!), hogy az államszocialista diktatúrában vezető szerepet játszó politikai szervezet jogutódja a parlamen­táris demokrácia szerves részévé válik. Annál is inkább, hiszen a nyolcvanas évek végén az akkori ellenzéki pártok éppen az MSZMP-MSZP által mű­ködtetett rendszer ellen léptek fel, másképpen, a két párt önmagában szim­bolizálta azt, amit az ellenzék meg kívánt szüntetni. Ráadásul az MSZP nem úgy jött létre, hogy gyökeresen megújította önmagát, átfogó személycserét hajtott végre a sorain belül stb., hanem többnyire a régi arcok megtartásá­val folytatta tevékenységét a parlamenti demokrácia keretei között. Mindezek alapján az MSZMP-MSZP-nek elemi szüksége volt arra, hogy a széles közvélemény számára elfogadhatóvá és megkérdőjelezhe- tetlenné tegye részvételét az új politikai rendszerben. De vajon milyen ér­veket sorakoztatott fel, s az érvek és magyarázatok mögött milyen meg­fontolások rejlettek? Ezeket kívánjuk a következőkben áttekinteni, még­hozzá empirikus eszközökkel, szöveg- és dokumentumelemzésekkel, me­lyek egyfelől a parlamentben elhangzott vitákat, másfelől a sajtóban meg­jelent szocialista érveléseket dolgozzák fel és elemzik néhány, jól kivá­lasztott témakör mentén. Kutatásunkat három időszakra bontottuk: 1988-89, 1990-1994, illetve 1994-2010, melyek közül vizsgálódásunk szempontjából természetesen az első két időszak, a rendszerváltás évei voltak a legfontosabbak, ám az 1994 utáni érában is felbukkantak a hatalomátmentéssel és az MSZMP-MSZP átalakulásával kapcsolatos viták. Amíg Orosz Tímea a parlamenti viták jegyzőkönyveit dolgozta fel, addig Halmy Kund a sajtóban megjelenő írá­sokat, interjúkat, publicisztikákat stb. elemezte, azonos, előre kiválasztott, az egyes korszakokra leginkább jellemző témakörök, közéleti viták mentén. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom