Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)

I. 1988-1989 - Orosz Tímea: Pártértekezlet és pártkongresszus, avagy tudták-e már, hogy közel a vég?

ország eladósításától és újabb kölcsönök felvételétől óckodtak. Két hozzászóló politikus határozottan ellenezte a „kapitalista restaurációt” és óvtak az újabb hitelek felvételétől, de alternatív javaslattal egyikünk sem állt elő.

Az ország kényszerpályán volt. Egy lehetőségünk volt: elindulni Nyugat felé. Mert keletre volt az, amit már nem akartunk, vagy soha nem is akartuk. Északon és délen meg hasonló problémákkal küzdő országok próbálták a saját alternatíváikat keresni. Az összefogás lehetősége még csíráiban sem volt meg, ahhoz túl sok volt az évtizedekig szőnyeg alá söpört latens konfliktus a szomszédos országokkal, és egyébként is mindenki el volt foglalva a saját országa megmentésével - saját hatalma átmentésével.

Nem is lehetett ekkor jobboldali vagy baloldali gazdaságpolitikáról beszélni. Éles volt a fordulat a korábbi évtizedekhez képest; a gazdaságban elindult a szöges ellentéte annak, amit eddig szabad volt és helyesnek hittek - vagy hitettek. Ezt elég nehezen lehetett volna bármiféle ideológiával alátámasztani. Az államcsőd küszöbén, totális gazdasági és társadalmi káoszban jobbára ad hoc jellegű döntéseknek tűnt mindaz, amit gazdasági intézkedésnek neveztek. A lyukak foltozgatásával túlélésre játszani volt a cél.

Fejre állt tehát az egész világ, és a XIV. kongresszuson elhangzott beszédek ezt híven tükrözték is. Mindenki strukturális változásokat és reformokat követelt. Na de hogy hogyan legyen mindez és melyek az alapvető irányvonalak, az még az erősen elnagyolt pártprogramtervezetből sem derült ki. Ezt sokan szóvá is tették, hogy szép, szép, tele van okos gondolatokkal, de az nincsen benne, mit is fogunk csinálni. Nem is tudta senki.

Térjünk azonban át tanulmányunk jelen fejezetét záró témánkra, mégpedig az 1956-os forradalmat és Nagy Imre személyét illető kérdésekre.

Az 1988 májusi pártértekezlet jegyzőkönyveit áttanulmányozva megállapítottuk, hogy még nem történt érdemi elmozdulás ’56 megítélésében. 1989 elején azonban az említett rádióinterjú is fémjelzi, hogy a történelmi múlt átértékelése is lassan megkezdődött, s a pártkongresszus idejére már nyílt változásoknak lehetünk szemtanúi.

Az ötven felszólaló közül összesen nyolcán említették közvetve vagy közvetlenül az 1956-os eseményeket, de a májusi pártértekezlettel ellentétben kivétel nélkül mindenki pozitív kontextusban, mint történelmünk tragikusan eseményeként emlékezett meg róla. Elhangzottak az „ártatlan áldozatok” és „ történelmi igazságtalanság” kifejezések is, ami példátlan az MSZMP történetében.

I. 1988-89. Orosz Tímea: Pártértekezlet és pártkongresszus

49