Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)
III. 1994-2010 - Fricz Tamás: A szocialisták átmentették a kádárizmust
Fricz Tamás: A szocialisták átmentették a kádárizmust Ám nem ez történt, mert az MSZP segítségére sietett a néhány évvel azelőtt önmagát még antikommunistának kiadó SZDSZ. A SZDSZ, amelynek vezetésében számos zsidó származású ember volt, a vészkorszak emlékével a háttérben gyakorlatilag minden, önmagát jobboldalinak, nemzetinek vagy kereszténynek valló irányzattal szemben fellépett, s ez rögtön megmutatkozott az Antall-kormányhoz való viszonyulásban. A szinte zsigeri ellenérzéseket csak táplálta, hogy az Antall-kormány tagjait és az MDF- et horthysta reminiszcenciákkal vádolták, ráadásul a párt egyik vezetője az a Csurka István volt, akire az antiszemitizmus bélyegét ütötték rá. Az SZDSZ ezt, a népi-urbánus vitából is eredő törésvonalat emelte a magyar politikai élet középpontjába, azzal azonosította magát, s ebből a világlátásból már a posztkommunizmus (MSZP) jelenléte, az igazságtétel, az elszámoltatás és a lusztráció másodlagos kérdéssé vált számukra: az elsődleges ellenfél, sőt ellenség az Antall-kormány és Csurka István lett. Ergo 1991-92-től kezdve, a szabad demokrata értelmiség holdudvara által megalakított Demokratikus Charta keretei között baráti jobbot (pontosabban „balt”) nyújtottak a szocialisták felé, akik ezt a kinyújtott kezet, e talán nem várt - vagy nagyon is várt - segítséget örömmel elfogadták. Ennek az újdonsült baloldali-balliberális szövetségnek köszönhetően az MSZP gyorsuló ütemben kikerült a politikai karanténból, megerősödött, s újra visszatérhetett a régi logika nyilvánosság előtti hangoztatásához (megtámasztva az SZDSZ-szel). Vagyis: csak a baloldaliság, csak a szocializmus az, amelyik újra és újra gondoskodni tud a (kádári világképű) kisemberről, a jobboldali, antiszemita Antall-kormány tehetetlen, urizál, lenézi az embereket, furcsa, emelkedett stílusban beszél, s nem úgy, az emberek nyelvén, mint Hóm Gyula (aki elmondása szerint ráadásul lakótelepen lakott, és még a szemetet is levitte, ha arra kérte a felesége). Az MSZP és az SZDSZ bizarr összenövésével a kádári kisember, az átlagszavazó annak ellenére is azonosulni tudott az első ciklus második felére, hogy a balliberális szabad demokraták kezdettől a neoliberális gazdaságpolitika elkötelezett hívei voltak (Bauer Tamás, Surányi György, Csillag István és mások), amely a kisember kádári, relatív jólétét és biztonságát egyértelműen veszélyeztette. Ám a kádári gyökerű szavazók szinte feltétel nélkül hittek az MSZP-ben és Hóm Gyulában, és ha szeretett pártjuk az 1994-es abszolút választási győzelem után azt „üzente” nekik, hogy szükség van a biztos kormányzáshoz az SZDSZ - mint balliberális, tehát baloldali! - párt támogatására, akkor ezt elhitték neki, hiszen „ő biztosan jobban tudja”. 333
