Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)
III. 1994-2010 - Fricz Tamás: A szocialisták átmentették a kádárizmust
Fricz Tamás: A szocialisták átmentették a kádárizmust vélemény felé, hogy a Párt nélkül semmi nem történhet ebben az országban, ami fontos és meghatározó. Halmy Kund jól foglalja össze az akkori baloldali sajtó stratégiáját: „Egy kis peresztrojka itt, egy kis glasznoszty ott - akár a politikában, gazdaságban, akár tudományban -, és máris megfelel a kommunikáció az épp érvényes reformtendenciának. Ehhez egyrészről hozzá kell szoktatni a még ortodox, »hívő« szocialistákat (kommunistákat), másrészről felcsillantja a fényt az alagút végén a pártlap is, és szorgalmazza a »megoldást«, a válságból való kiutat, ezáltal haladóvá válik (és bebiztosítja maga - maguk — számára a jövőt). ”26 2. A változás döntően egy technológiai, strukturális-intézményi reform- folyamat, amelyben a gazdasági válságkezelés a legfontosabb mozzanat. Ez tehát nem tekinthető történelmi cezúrának, korszakhatárnak, ezért fel sem merülhetnek morális, igazságossági kérdések, nem kerülhet sor elszámoltatásra, történelmi igazságtételre. A szocialisták arról igyekezték meggyőzni a közvéleményt, hogy az átmenet lényegében gyakorlati változásokról szól, kezelni kell egy gazdasági válságot, ehhez reformokra van szükség, de nem kell mindent feldúlni, nem kell a gyökerekig hatoló kérdéseket feltenni. A párt lapja, a Népszabadság a nyolcvanas évek végén azt tudatosította az olvasóiban, hogy a régi rendszer megfelelő, azt kell megreformálni, és minden rendben lesz. A reformálás pedig döntően a gazdaságra vonatkozik, ott mutatkoznak a nagy bajok, de ezt a párt látja, és megoldja. Halmy Kund ezt úgy foglalja össze, hogy „ Tehát itt a kommunikációs stratégia a minél szakszerűbb gazdasági elemzések közzététele volt, megnyugtató politikai felhang kíséretében, mely folyamatosan fenntartotta a boldogulás reményét ”.27 S a gazdasági válság kezeléséhez pedig szakértelem kell, ezzel a szakértelemmel pedig a szocialisták rendelkeznek, senki más. A Népszava így ír 1993-ban: „ attól még nem válik egy csapásra tulajdonossá valaki, hogy tulajdona van; annak működtetéséhez hozzáértés, de legalábbis érzék kell, sőt szakismeret sem árt. ”28 Ez az érvelés azért nagyon „aranyos”, mert abból 26 Halmy Kund: I. 1988-1990 (ebben a kötetben) 58. p. 27 Halmy Kund: uo. 59. p. 28 Halmy Kund: MSZMP-ből MSZP. II., 152. p. 311