Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)
III. 1994-2010 - Halmy Kund: „Miénk itt a tér.” Az MSZP sajtókommunikációja 1994 után
A politikai túlélés művészete podott« - közölték. ”89 A vitázó felek adatainak igazolása, vagy éppen cáfolata nem ismeretlen, és nem is elvetendő eljárás hivatalos szerv részéről, a választási kampányban egy ilyen lépésnek mégis nagy súlya van, mert a mérleg nyelvét jelentősen kibillenti az egyik fél irányába, méghozzá hivatalos, szakszerű tónussal. A Népszabadság tapasztalt, nagy szakmai rutinnal rendelkező publicistája, Tanács István finomra hangolt, középutas logikával felépített, békü- lékeny stílusú és lezáró hangvételű cikket közölt a vitáról. Ez a hang a baloldali újságírásból később teljesen eltűnt. „Orbán nem hallgatott a divat- szakértőkre, nem húzott sötét öltönyt. Talán azért, hogy a világossal minden pillanatban megkülönböztesse önmagát az ellenfelétől. Elhagyott viszont korábbi agresszivitásából és dinamizmusából: a szokásosnál komolyabbnak, megfontoltabbnak, tisztelettudóbbnak mutatkozott. Horn a megszokott benyomást keltetette, bár összeszedettebb és szellemesebb volt, mint általában. (...) A miniszterelnök gyakori orrvakarása feltűnőbb volt a képernyőn, mint a Fidesz - MPP elnökének dobolása az asztalon. (...) A vita középpontjában programpontok - elsősorban gazdaságiak - álltak, s velük kapcsolatban minden esetben a megcélzott társadalmi csoportok. Lehet, hogy az MSZP elnöke óriási lehetőséget hagyott ki, de nem kényszerítette bele Orbán Viktort a radikális és szélsőséges pártokkal való együttműködés kényszerének taglalásába. A szélsőségesekkel való riogatás elmaradása minden bizonnyal a külföldnek is szólt, azzal a nyilvánvaló üzenettel, hogy a két elnök közül bármelyik lesz is a kormányfő, Magyarországon 1998-tól akkor is európai stílusú politizálás zajlik majd. (...) Hogy ki győzött? Akikkel együtt néztük a vitát, azoknak is megoszlott a véleményük. Kolléganőm úgy látta, Orbán frappáns volt, konkrét, és tisztelettudásával is rokonszenvet keltett. A nagyszülők úgy látták, megtette a kormány, amit meg lehetett, nem mindig kell váltogatni. Nekem az volt a benyomásom: mindkettő győzni akar, de ennek nem rendelték alá az ország jövőjét, s nem égették föl az egymáshoz vezető hidakat sem ”90 Ez az írás állt talán legközelebb - baloldali szemszögből - a valósághoz, és őszinte fogalmazásmódja is rokonszenves. A Népszabadság szerkesztőségének évtizedes rutinja, átörökített és cizellált szellemisége tartotta magát az újságírói etika alapjaihoz. 89 Népszabadság, KSH-közlemény, 1998. május 21., 4. p. 90 Tanács István: Jó vita. Népszabadság, 1998. május 21., 3. p. 260
