Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)

III. 1994-2010 - Halmy Kund: „Miénk itt a tér.” Az MSZP sajtókommunikációja 1994 után

resztül ismerhető meg leginkább a „modem” bal-, illetve balliberális oldal hajtóereje, működésének belső logikája, vagy ha úgy tetszik érdekeinek „esszenciája”. Most azonban érdekesebbnek, és az előző tanulmányok szervesebb folytatásának tűnik a következő néhány főbb sarokpont megvizsgálása, és kifejtése. A közelmúltunk mindenki számára értelmezhető, jelentős, és nem csak baloldali értelmezési keretben megjelenő témáiról lesz szó, habár az MSZP sajtókommunikációján keresztül közelítjük meg azokat. Igyekez­tem a politikai élet változatos aspektusaiból, kronologikusan válogatni, a tel­jesség igényére azonban nem törekedhettem. így érintem az 1994-es válasz­tások sajtóvisszhangját, a főként 1995-höz köthető alkotmányozási kísérlet témakörét, a híres, de inkább - a feltárt adatok szerint - a hírhedt jelzőt ki­érdemlő Bokros-csomag, és a neoliberális gondolkodásmód térhódítását, a NATO-ba való belépésről alkotott vélemény sajtótükrét, valamint a Hom-Orbán-vita visszhangját, és végül az első Orbán-kormány megítélését. A politikai túlélés művészete 1. Országgyűlési választások, 1994 (1994. május 8., május 29.) A történeti visszatekintések alkotóinak helyzeti előnye van. Előnye a múltban, a vizsgált korban élt személyekhez képest, akik az általuk megélt időszakot még nem láthatták tisztán, koruk számtalan alkotóelemét nem is­merhették eléggé ahhoz, hogy a múltban végbement eseményeket találóan és hitelesen értelmezzék. Évtizedek vagy éppen évszázadok elteltével az elem­zőknek természetszerűen könnyebb a helyzetük. A hiteles források rendel­kezésre állnak, és pontosabban ismerjük, hogy melyik elfogadható, és me­lyik kevésbé. Az információk szűrése mintegy kanonizálódott, tudjuk, mi a reális üzenet és mi a tévhit. így van ez a közvetlen múltunk kutatóival is. Pár évtized eltelte is rengeteg tisztulást, mondhatni „ülepedést” jelent a forrás- elemzések területén, akár primer, akár másodlagos eredetű információról legyen szó. (Levéltári, könyvészeti, vagy oral history források esetében is). Az 1994-es országgyűlési választások kimenetele sok kortársunk szá­mára az első meglepetés volt a kilencvenes években, másoknak teljes termé­szetes, elvárt eredménnyel végződő politikai esemény. Az elmúlt időszakban végzett kutatatásaim valószínűleg hozzájárulnak ahhoz, hogy kijelenthes­sük: szinte törvényszerű volt, illetve előre kódolt, hogy a választásokon az 232

Next

/
Oldalképek
Tartalom