Kahler Frigyes: Az Igazság Canossa-járása avagy a rendszerváltoztatás és az igazságtétel történetéhez - RETÖRKI könyvek 4. (Lakitelek, 2014)

I. Az igazságtétel igényének megjelenése - az 1989. év eseményei és az első semmisségi törvény

1. Az igazságtétel igényének megjelenése

Vissza a semmisségi törvényhez

A Nagy Imre-perben hozott döntés kihirdetését követően eldőlt a kérdés: a Nagy Imre-ügyben kifejtett elvi alapokon, semmisségi törvénnyel állapítja meg az államhatalom az 1956-os forradalom megtorlása során azok ártatlanságát, akiket a megtorló ítélkezés elmarasztalt. Ezzel a Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter által már korábban jelzett megoldással, amelynek jogi részleteit Földvári professzor és Dombach Alajos dolgozott ki. Ez azt is jelentette, hogy az 1944-1963 közötti időszakban jogellenesen elítéltek ügyeinek orvoslására nem egy egységes semmisségi törvényt hoz az Országgyűlés, hanem az 1956-os megtorlás áldozatairól szóló jogszabályt sürgősséggel még az október 23-i évfordulót megelőzően fogadják el.

Az 1989. szeptember 4-én tartott kabinetülésen eldőlt, hogy az október 23-i évfordulóig el kell fogadni a semmisségi törvényt.

Dombach Alajos a szeptemberi interjúban arról is nyilatkozott, hogy az „ítéletet hozó bíróság az érdekelt vagy hozzátartozója kérelmére igazolást adjon ki arról, hogy az elítélés a törvény hatálya alá esik, és a rendelet az ártatlanság okából a bírói ítéletet megsemmisítette.”

Az 1989. szeptember 21-22. napján tartott minisztertanácson kapott felkérést az igazságügy-miniszter, hogy a törvényjavaslatot terjessze be az Országgyűlés szeptemberi ülésszakára. A törvényjavaslat egyébként nem került szeptemberben a ház elé, azt csak az októberi ülés tárgyalta, s dr. Borics Gyula államtitkár terjesztette a ház elé - 1989. október 20-án.

Az expozé megállapításai messze túlmutatnak az MSZMP KB-ülések szellemén:

„Az elmúlt évek történelmi kutatásai alapján egyre világosabban látjuk, hogy a második világháború után bizonyos jelekben megnyilvánuló, majd a fordulat évei után teljesen kibontakozott politikai gyakorlat, különösen az állampolgári jogok semmibevétele, milyen tragikus eredménnyel járt. A tekintélyuralmi államnak az egyeduralmat gyakorló párt által irányított önkénye százezreket hurcolt meg, fosztott meg szabadságuktól, egzisztenciájuktól. Az eltorzult ideológia alapján az állampolgárok legszélesebb rétegeivel szemben alkalmazták a terror változatos formáit. Sokak koncepciós perek áldozatai lettek, megteltek a börtönök, az intemálótáborok, másokat lakóhelyüktől, hivatásuktól, munkájuktól fosztottak meg.

65