Kahler Frigyes: Az Igazság Canossa-járása avagy a rendszerváltoztatás és az igazságtétel történetéhez - RETÖRKI könyvek 4. (Lakitelek, 2014)
I. Az igazságtétel igényének megjelenése - az 1989. év eseményei és az első semmisségi törvény
Bíróság előtt lehetett emelni, s a Legfelsőbb Bíróság az ügyben - jogorvoslat kizárásával - hozott döntést. Törvényességi óvásnak akkor volt helye, ha a megtámadott ítélet törvénysértő vagy megalapozatlan volt. Törvénysértő lehetett egy ítélet, ha az eljárt hatóságok a hatályos eljárás jogi vagy anyagi jogi törvényeket sértették meg. A bírói gyakorlat lényegében megkövetelte, hogy a törvénysértésnek az ítélet érdemi részére kihatása legyen. Amennyiben ez nem volt megállapítható, úgy a rendkívüli perorvoslat - ez okra alapozva - nem volt eredményes. A megalapozatlanság fogalmát a Be. szabályozta100 (nem a rendkívüli, hanem a rendes perorvoslatok körében). Megalapozatlannak tekintették az ítéletet, ha az első fokú bíróság ítéletében a tényállás nincs felderítve, nem állapított meg tényállást vagy a tényállás hiányos volt, ha ellentétben állt a bizonyítás anyagával (iratellenes- ség), ha a bíróság egyes tényekből más tényekre helytelenül következtetett. A megalapozatlanság tehát nem jogi, hanem tényállásbeli hiányosság. A tényállási hibákból eredő jogorvoslati lehetőség illetve annak korlátozott volta a későbbiekben leküzdhetetlen problémát jelentett - s jelent a diktatúra ítéleteinek orvoslása során napjainkig. A törvényességi óvás intézménye 1992-ig volt hatályban. Ezt követően az Alkotmánybíróság megsemmisítette.101 Az Alkotmánybíróság érvelése szerint ugyanis ez a jogintézmény ellentétes a jogállamisággal - figyelemmel az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére. Nem fogadható el ugyanis, hogy jogállamban a legfőbb ügyész diszkrecionális jogon lépjen be az eljárásba. Az alkotmánybírósági döntést követően csak a perújítás maradt meg olyan rendkívüli perorvoslatként, amellyel lehetséges volt a tényállást illetően is jogorvoslatot szerezni. I. Az igazságtétel igényének megjelenése 100 239. § (1) A másodfokú bíróság a határozatát az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapítja, kivéve, ha az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan. (2) Az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan, ha a) a tényállás nincs felderítve, b) a bíróság nem állapított meg tényállást, vagy a megállapított tényállás hiányos, c) a megállapított tényállás ellentétes az iratok tartalmával, d) a bíróság a megállapított tényekből további tényre helytelenül következtetett. 101 9/1992. (I. 30. ÁB határozat) 49
