Kahler Frigyes: Az Igazság Canossa-járása avagy a rendszerváltoztatás és az igazságtétel történetéhez - RETÖRKI könyvek 4. (Lakitelek, 2014)
IV. Az igazságtétel veresége - konferenciák - a kormány törvényjavaslata - az 1992-es év
Előadásában329 a szerző részletes jogtörténeti képet vázolt az osztrák jog „nácitlanitás” érdekében hozott szabályairól és gyakorlatáról, valamint a gyakorlat buktatóiról. Rátérve a magyar Alkotmánybíróság döntésére, szóvá tett néhány problémát. „Részleteiben a magyar Alkotmánybíróság ítélete persze - véleményem szerint - néhány túlzott következtetést von le azon jogállami alapelvekből, amelyeknek abszolút érvényességét olyan szenvedélyesen követeli.” így rámutat, hogy az Európai Emberi Jogok Konvenciója 7. cikkelye második bekezdésének értelmében „az anyagi igazságnak előnyt adva a jog- biztonsággal szemben.” Az elévüléssel kapcsolatban annak a meggyőződésének adott hangot az AB álláspontjával szemben, hogy „...az anyagi büntethetőségi feltételeket - különösen egy megfelelően meghatározott tilalmi norma létét - a visszamenő hatály tilalma szempontjából semmiképpen sem szabad a formális feltételekkel közös nevezőre hozni, amelyek közé számítana az elévülés kérdése is. A tilalmi norma - legalább lehetséges - ismeretének minden szankció elengedhetetlen feltételének kell lennie, ha a büntetőjog célját, mint a magatartást irányító mechanizmust nem akarja teljesen eltékozolni... az elévülési normákra, amelyek nem rendelkezési, hanem végrehajtási normák, ez természetesen nem érvényes, és az ilyen vonatkozású »bizalomvédelem« a tettes javára - véleményem szerint - nem elismert büntetőjogi kategória.” von Bülow német professzor előadásában330 elvi éllel mutatott rá: „Sok esetben itt az államok egy új jogállami rend kezdetén -a görög szó eredeti értelmében - igazi dilemma előtt állnak. Egyrészt a közösség jogtudata számára elviselhetetlen, hogy súlyos bűncselekmények azért évülhetnek el, mert az előző jogtalan rezsimek ezeket tudatosan nem üldözték, vagy még el is rendelték. Másrészt, egy állam csak úgy bizonyíthatja jogállamiságát, ha súlyos helyzetben is kizárólag a jogállami alapelvekre orientálódik. Egy új jogállam belső szavahihetőségének végső soron függnie kell Az Igazság Canossa-járása_______________________________________ 329 Wolfgang Brandstetter: A nemzetiszocializmus legyőzése 1945. után az osztrák büntetőjog révén - előadás a diktatúrákban elkövetett bűntettekért való felelősség problematikájáról. Konferencia kötet, p. 10-24. 330 von Bülow: Az elévülés problematikájáról — A múlt feldolgozása és a vele való szembesülés a posztkommunista rendszerekben - a jogállam határai és lehetőségei. Konferencia kötet, p. 25-30. 176