Kahler Frigyes: Az Igazság Canossa-járása avagy a rendszerváltoztatás és az igazságtétel történetéhez - RETÖRKI könyvek 4. (Lakitelek, 2014)

III. A harmadik semmisségi törvény - a semmisség törvények deficitje - a zétényi-takács- javaslat - a nagy összecsapás - az 1991-92-es év

III. A harmadik semmisségi törvény szerint „Az elévülés nyugszik, amíg a törvény szerinti felelősségre vonást meg nem lehet kezdeni, vagy nem lehet folytatni.” Ezután kifejtette: „Ha ezeket a jogi alapelveket Magyarországra al­kalmazzák, akkor egyáltalán nem visszaható jogú, az érintettek helyzetét hátrányosan érintő elévülési előírásról van szó, hanem egy olyan határoz- mányról, amely már az elkövetés ideje alatt érvényes volt. Még akkor is, ha ez az előírás a magyar jogban formálisan nem volt meg, akkor is azt kell mondani, hogy az elévülési jog értelméből szükségszerűen levezethető, mert az elévülés nem kezdődhetett vagy folytatódhat, ha jogi helyzet egy bűn- cselekmény üldözését lehetetlenné teszi. A kormány ilyen módon bármilyen bűncselekményt elkövethetne, anélkül, hogy későbbi büntetőjogi felelős­ségre vonástól félnie kellene. Az elévülést tehát a nyugvásról kialakított ál­talános jogi elgondolás által korlátozzák az igazságosság kényszerítő alap­elvei alapján.” Jescheck professzor június 22-én Zétényi Zsolthoz eljuttatott levelében felkínálta részvételét egy szakértői bizottságba is, amennyiben arra a magyar kormány felkéri.265 Ilyen bizottság azonban a későbbiekben nem alakult. Nem nélkülözhető még John Finnis266 oxfordi jogfilozófus megnyilat­kozása sem, amelyet Varga Csaba is idéz: „A jogállamiság nem kollektív öngyilkossági paktum. ”267 (Kiemelés az eredetiben. K. F.) Külön ki kell emelni Zétényi Zsolt találkozását Simon Wiesenthal268- lal, aki nyilatkozatával egyrészt alátámasztotta, hogy nincs különbség a nemzeti szocialista, illetve a kommunista ideológia jegyében elkövetett gyil­kosságok és más súlyos bűncselekmények megítélése között, mindkettőt azonos jogi és erkölcsi mércével kell mérni, de csak igazságosan, továbbá hogy az időmúlás önmagában nem eredményez elévülést, ha az állam nem teljesíti bűnüldözési feladatát.269 265 Zétényi: Mi a teendő... p. 476. 266 John Mitchell Finnis (1940. július 28., Ausztrália) jogtudós, filozófus, egyetemi tanár 267 Varga Csaba: Válaszúton - Húsz év után. PoLíSz sorozat, Kráter, Pomáz, 2011, p. 47. 268 Simon Wiesenthal (Buczacz, 1908. december 31. - Bécs, 2005. szeptember 20.) Zsidó származású osztrák építőmérnök. Holokauszt túlélő, életét a náci bűnösök felkutatására szentelte. 269 Az inteijút ld. Jelenczki István Az Igazság soha nem késő című dokumentumfilm­jében. Angelus Bt., 2012-2013. 137

Next

/
Oldalképek
Tartalom