Katona András: Tüntetések könyve. Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013) - RETÖRKI könyvek 3. (Lakitelek, 2014)

Tüntetésről tüntetésre: az események és hátterük - I. Diktatúrából demokrácia: a rendszerváltoztatás évei (1988-1994) (S. K.)

Tüntetések könyve A másik verzió szerint csupán egy árpádsávos zászlót lengető fiú volt a téren, mert a többiek már korábban eltávoztak. Az ő képüket később vágták be az ünnepségről készült felvételbe. Valójában a hangoskodók és pfujolok a jelen lévő ötvenhatosok voltak, egyrészt az igazságtétel elmaradása miatt, másrészt, mert Göncz Árpád megakadályozta, hogy képviselőjük szólhasson az ünnepségen. Bár a teljes igazságot ma sem tudhatjuk, de 2000 márciusában jogerős, és a Legfelsőbb Bíróság által is jóváhagyott ítélet született arról, hogy az Esti Egyenleg tudósítása hiteles volt, és elmarasztalták Pálfy G. Istvánt és Császár Attila szerkesztő-riportert azért, mert a Hét műsorában ennek az el­lenkezőjét állították. (Ennek nyomán szüntették meg az Esti Egyenleg című műsort.) A vita mindvégig a körül zajlott, hogy megvágatlan, ún. muszter fel­vétel volt-e, amit Bánó András a rendelkezésre bocsátott. Ezt azonban a Sony cég szakértői sem tudták később egyértelműen megállapítani. „Kis magyar abszurd”-nak is nevezhetjük ezt a történetet, amely poli­tikai csoportok hisztérikus vádaskodásait, az ellenfél lejáratására alkalmas manipulációit mutatja be egy képtelen esemény kapcsán. 13. adatlap: 1992. október 23. Cím, .jelmondat; Az el nem mondott beszéd Alcím, minősítési Göncz Árpád kifütyülése az 1956-os forrada­lom és szabadságharc ünnepén. Szervezők: ismeretlenek. Jelszavak: „Pfuj, le vele, mondjon le!” Fő követelések: az államfői beszéd elmondásának a megakadá­lyozása. Résztvevők száma: 8000 - 10 000 fő. Letartóztatottak száma: - A tüntetés helve: Kossuth tér. Időjárás, egyéb fontos körülmények: esős idő. Visszhang a médiában: felfokozott reagálások, különösen az ellenzéki sajtóban, az államfő védelmében, a kormány fele­lősségét hangsúlyozva a szélsőséges megnyilvánulások miatt. Két könyv is született később a témáról: Egyenleg - képtelen történet. Szerk.: Székely Magda. (Belvárosi Könyvkiadó, Buda­pest, 1993.) és Varga Domokos György: A váratlan tanú. 1992. október 23. Véletlen vagy összeesküvés? („ESÁ” Média Bt., Budapest, 1995.) 98

Next

/
Oldalképek
Tartalom