Katona András: Tüntetések könyve. Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013) - RETÖRKI könyvek 3. (Lakitelek, 2014)
Amit a tüntetésekről tudni kell - múltban és jelenben - A gyülekezési jogról múltban és jelenben (K. A.)
Tüntetések könyve lehelhessen és felvonulásokat rendezhessen.” Ugyanakkor senki sem határozta meg, hogy ki a munkás, a proletár, illetve aki nem az, annak van-e joga. (Persze ki lehetett találni.) Bár ez nem igazán fontos, hiszen egy diktatúrában senki sem demonstrálhat, legfeljebb csak a rendszer és a hatalom mellett. Május 1-jét például országszerte szabadon meg lehetett ünnepelni. A Horthy-korszak elején a politikai helyzet kezdeti bizonytalansága miatt belügyminiszteri rendeletekkel (1920,1921) inkább korlátozták a gyülekezési jogot, bár 1922-től nyílt helyen ismét lehetővé vált népgyűlések tartása. A fő cél mindenképpen a rendszerellenes (értsd baloldali) erők gyülekezéseinek megakadályozása volt. 1923 és 1930 között több belügyminiszteri rendelet jelent meg a gyülekezési jog vonatkozásában. Ezek közös jellemzője volt, hogy a jobboldali szervezetek gyülekezési jogát biztosították, míg a baloldaliakét erősen korlátozták. Nem véletlen tehát, hogy a gazdasági válság miatti nagy tüntetések hatására 1931-ben a kormány nemes egyszerűséggel megtiltotta a tömegrendezvényeket, beleértve a gyűléseket, felvonulásokat, de még a körmeneteket is. Egy év múlva ezen enyhítettek valamelyest, mert a parlamenti pártok által zárt helyen tartott politikai gyűléseket az újabb rendelet kivette a tiltó rendszabály hatálya alól, hogy aztán újabb év múltán visszaállítsa a korábbi, szinte teljes körű tiltást. Az ezzel kapcsolatos döntéseket a háború kezdete előtt nem sokkal a honvédelemmel kapcsolatos törvényi szabályozás körébe utalták, a gyülekezés szinte teljes tilalmát elrendelve. 1945 elején hazánk nyugati felén még dúlt a háború, amikor az Ideiglenes Kormány belügyminisztere a gyűlések bejelentését úgy szabályozta, hogy csak a „politikai és gazdasági jellegű” gyűléseket kell bejelenteni a rendőrhatóságoknak, más felvonulásokat, körmeneteket, összejöveteleket stb. nem. Ez a jogszabály elvileg 1989-ig érvényben maradt, bár az 1946. évi törvények és az 1949. évi alkotmány is megerősítette a gyülekezési jogot. Az 1946. évi I. törvény elidegeníthetetlen állampolgári jogként deklarálta a gyülekezési szabadságot, míg a X. törvény bűntettnek minősítette e jog megsértését. Az 1949-es alkotmány szerint a „dolgozók”, az 1972. évi alkotmány- módosítás értelmében a „nép” érdekeinek kellett megfelelni a gyülekezési jognak. A valóságban azonban mindez fikció maradt, hiszen 1989-ig nem készült a jogot realizáló törvény, az 1946-os pedig írott malaszt maradt. Valójában a gyülekezési jog egyáltalán nem érvényesülhetett. Kezdetben a szovjet hadsereg, a kommunista párt aktivistái és civil ruhás ávósok vertek szét nekik nem tetsző gyűléseket, majd természetessé vált a dikta40
