Katona András: Tüntetések könyve. Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013) - RETÖRKI könyvek 3. (Lakitelek, 2014)
Tüntetésről tüntetésre: az események és hátterük - V. Nézzünk a színfalak mögé! Elemzések (K. Z.)
V. Nézzünk a színfalak mögé! Elemzések Az ellentüntetők másik bevett „fegyvere”, amikor a tüntetés legfontosabb pillanatát próbálják megzavarni, így csökkentve annak remélt hatását. Ezt általában zajkeltéssel érik el, amikor füttykoncerttel, kereplőkkel, dudákkal és más eszközökkel harsogják túl a rendezvényt. A bátrabb ellentüntetők a tüntetés drámai csúcspontján (például a pártvezető beszédének kezdetén vagy nyilvános eskütételkor) polgári engedetlenséget kifejtve, félig legális módon, tudatos szabálysértést követnek el. Nekifuthatnak a rendőrsorfalnak, hogy a rendőrök őrizetbe vegyék őket, és a média érdeklődésének közepette két rendőr elvezesse őket a közelben álló rendőrautók valamelyikébe. Ennek az akciónak célja, hogy a közvéleményben a rendőrséget (és a hatalmat) az ellenoldal „védelmezőjeként” tüntesse fel. Ide tartozik az is, amikor ellentüntetők paradicsommal vagy tojással dobálják meg a tüntetés szónokait, ritkábban résztvevőit. Itt a cél nem a fizikai bántalmazás, hanem a nemtetszés látványos kifejezése. A legemlékezetesebb esetre 2007. március 15-én került sor, amikor a fővárosi Petőfi-szobornál ünnepi beszédet mondó Demszky Gábor főpolgármestert dobálták meg tojással. A biztonsági őrök óriási fekete esernyőkkel védték a szónokot, aki az incidenstől nem hagyta magát zavartatni, és elmondta beszédét. Az illegális eszközök közé tartozik provokátorok (agent provocateur) küldése, akik hangoskodással zavarják meg a rendezvényt, vagy magatartásukkal rendőrségi beavatkozást provokálnak ki. A provokátorokat általában a rendezők, a tömegben elvegyült civil ruhás rendőrök, vagy ritkábban a tüntetés résztvevői fékezik meg, vagy szorítják ki az esemény helyszínéről. A tüntetők és ellentüntetők mára komoly műszaki és kommunikációs fegyvertárat vonultatnak fel. A szervezők közösségi oldalakon mozgósítják híveiket, ugyanitt (esetleg saját honlapjukon) élő internetes közvetítést is adhatnak a tüntetésről. A helyszínről mobil képrögzítő eszközzel készített képeket és rövidebb videókat tölthetnek fel, amelyek a résztvevők - vártnál magasabb - számáról, a tüntetők jó hangulatáról, az ellenoldal provokációjáról és agresszivitásáról tudósítanak. Az érdekesebb tüntetéseken a hírcsatornák és internetes hírportálok tudósítói is jelen vannak, akik műholdas kapcsolaton keresztül jelentkeznek élő adásban, vagy percről percre tudósítanak hírportáljukon az eseményekről. Az ilyen internetes tudósítások főként a bizonytalan szavazók számára adnak első igazodási pontot. A tüntetés és ellentüntetés mára a pártok és civil szervezetek kommunikációs stratégiájának állandó elemévé vált. Kétélű fegyver, hiszen egy rosz329