Katona András: Tüntetések könyve. Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013) - RETÖRKI könyvek 3. (Lakitelek, 2014)
Tüntetésről tüntetésre: az események és hátterük - IV. A kétharmad és ellenzéke (2010-2013) (S. K.)
Tüntetések könyve D-Day Budapesten (2011. szeptember 29. - október 1.) 2011. szeptember 29. és október 1. között hetvennél is több szakszervezet és civil mozgalom hirdetett tiltakozó akciót a munkavállalói és szerzettjogok védelme érdekében, valós társadalmi párbeszédet követelve a kormánytól az új Munka Törvénykönyv elfogadása előtt. A „D-Day - A vég kezdete” név választása a nyugati szövetségesek 1944. június 6-i normadiai partraszállására utalt. A szervezők ettől a tüntetéssorozattól is olyan áttörést vártak, mint amilyet a névadó partraszállás hozott a második világháborúban. A tüntetések szeptember 29-én (csütörtökön) délután a Clark Ádám téren kezdődtek egy ülősztrájkkal. A rendőrség nem engedélyezte, hogy az Alagút és a Lánchíd közötti körforgalomban építsenek színpadot, így az Alagút és a Sikló között felállított színpadon szólaltak fel a szakszervezeti vezetők, tüntetők és civilek. Árok Kornél egy látványos akcióval érkezett, az alagút kijáratának tetejéről ereszkedett le kötélen. A közel ezer fős tömegben megjelent több politikus, köztük az MSZP elnöke és elnökségi tagjai. Négy szakszervezeti vezető (Kónya Péter, Árok Kornél, Székely Tamás, Vámos Annamária) a Sándor-palotához indult, ahol a tüntetés fő követeléseit tartalmazó 10 pontos petíciót adtak át a köztársasági elnöki hivatalban. A szervezők a tüntetőket arra kérték, hogy hozzanak magukkal üres narancsleves dobozokat, amelyekből majd a Kossuth téri nagy tüntetésen piramist építenek. A tüntetési helyszíneken ötforintosokat is gyűjtöttek az április 16-i tüntetésen kinyitott tűzcsapokból elfolyt víz miatt kirótt 30 000 forintos büntetés kifizetésére. Ezen az első napon alakult meg a Magyar Szolidaritás Mozgalom, amely integrálni kívánta a D-Dayhez csatlakozó civil mozgalmakat és szakszervezeteket. Fő törekvésük a rendvédelmi dolgozók és érdeksérelmet szenvedett szolgálati nyugdíjasok tavaszi tiltakozó akciójának kiterjesztése volt. Érdekvédő szakszervezeti mozgalomból politikai mozgalommá váltak, amely reményeik szerint eredményesebben tudja meglovagolni és integrálni a kormány népszerűtlen intézkedéseivel szembeni választói elégedetlenséget. A kezdeményezés kezdettől fogva kockázatos volt. Sok csatlakozó szakszervezet és társadalmi mozgalom támogatta ugyan a jogsérelmek elleni széles munkavállalói és civil összefogást, ám korántsem volt hajlandó a (párt)po- litikai csatározásokra, konfliktusokra. A már addig is politizáló szervezetek pedig nem akartak besorolni egy másik szervezet zászlaja alá, feladva ezzel 240
