Katona András: Tüntetések könyve. Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013) - RETÖRKI könyvek 3. (Lakitelek, 2014)
Tüntetésről tüntetésre: az események és hátterük - IV. A kétharmad és ellenzéke (2010-2013) (S. K.)
Tüntetések könyve A tábor tervezett kezdőnapján Richard Field amerikai állampolgár, építési vállalkozó 267 roma asszonyt és gyermeket utaztatott el Csillebércre és Szolnok-Tiszaligetre, az őket fenyegető állítólagos veszély miatt. Az események után azonban mindannyijukat visszavitték Gyöngyöspatára. A fizikai erőszak elszabadulására április 26. éjszakáján került sor, amikor a Véderő tucatnyi tagja és a helyi cigányok között verekedés tört ki, amelynek több sérültje is volt. Az eseményeket egy térfigyelő kamera is megörökítette. A nagy erőkkel kivonuló rendőrség több embert állított elő. A Véderő vezetője, Eszes Tamás a júliusi polgármester választáson is elindult, kevés sikerrel. Innentől lassan visszaköltözött a béke a kis hevesi faluba. 2011. augusztus elején a település az elsők között kapott 20 millió forintot a helyi közmunkaprogram elindítására, amely 40 hátrányos helyzetű lakosnak adott munkát. Az országos média érdeklődése mellett az új munkaruhába öltöztetett emberek bozótirtásba és tereprendezésbe kezdtek. A településen zajló közmunka sokáig a figyelem középpontjában maradt. 2011 októberében országos hír lett abból, hogy négy közmunkást igazolatlan hiányzás miatt elbocsátottak. A gyanú szerint a közmunkánál jobban fizető napszámon voltak, míg egyes érintettek szerint csupán betegek voltak. Az események utóéletéhez tartozik még, hogy a parlament megváltoztatta a polgárőrségről és polgárőri tevékenységről szóló, 2011. évi CLXV. törvényt. Onnantól már csak az Országos Polgárőr Szövetség tagjaként működő szervezeteket tekintik hivatalosan polgárőrnek, amelyeknek a helyi rendőri vezetéssel együttműködve kell a közbiztonságot védeni. 2011. november 3-án Eszes Tamást holtan találták gyöngyöspatai házában. A 47 éves férfi, aki október közepén lemondott a Véderő vezetéséről, önkezével vetett véget életének. Egyesek a hivatalos jelentés ellenére rejtélyes kezek munkáját látják az öngyilkosságban, míg mások ismét csak magánéleti problémákat hoztak fel a tett indokaként. Az események után közel egy évvel, 2012. április 19-én az ATV honlapján nyilvánosságot kapott egy rejtett mikrofonnal készült, 2011-es hang- felvétel, amelyen Juhász Oszkár, későbbi gyöngyöspatai polgármester kampányfőnökével és vélhetően a Véderő két tagjával beszélget egy esetleges polgárháború kérdéséről. A polgármester másnap azt nyilatkozta, hogy ő éppen le akarta beszélni a szélsőségeseket egy polgárháború kirobbantásáról, és azért használta a véderősök argóját (fordulatait), hogy azok jobban megértsék őt. 234