Katona András: Tüntetések könyve. Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013) - RETÖRKI könyvek 3. (Lakitelek, 2014)

Tüntetésről tüntetésre: az események és hátterük - III. A szociálliberális kormányzás időszaka (2002-2010) (S. K.)

Tüntetések könyve ellenzéki képviselők. Először Czomba Sándor és Wittner Mária, majd Mol­nár Oszkár és Kelemen András. Wittner Mária gyújtóhangú beszédet mon­dott, de nagy taps kísérte Molnár és Kelemen felszólalásait is. A drámaiság idővel csökkent, sőt a rendezvénynek volt humoros csúcspontja is. Az új miniszterelnököt zűrös libás ügyletein gúnyolódó demonstrálok két tucat libát dobtak be a kordonon belülre. A libák sorba rendeződtek, és elindultak az Országház felé. A BRFK képviselőivel történt előzetes megállapodásnak megfelelően a CÖF részéről Csizmadia László fél hatkor bejelentette a rendezvény hivata­los befejezését. Közben a résztvevők közül egyre többen Vona Gábor nevét kezdték el skandálni, követelve őt a szónoki emelvényre. A Jobbik elnöke meg is jelent a tüntetés helyszínén, azonban a szervezők - Makovecz Imre vezetésével - nem engedték föl az emelvényre, hogy beszédet mondjon. A feszült helyzetet úgy oldották föl, hogy kiadták a jelszót: „Irány a Köztár­sasági Elnök Hivatala/” Ezzel sikerült elvinni a CÖF-ös tüntetőket az Al­kotmány utcából gyalogosan a budai Várba. Az Alkotmány utcában maradt engedély nélkül demonstráló jobbikos tüntetőket rövid időn belül a REBISZ emberei gumibottal szétoszlatták, sőt ismeretlen számú tüntetőt rövid időre elő is állítottak. A CÖF-ös tüntetők (kb. 2000 fő) a Sándor-palotához érve rigmusokat szavaltak, népdalokat énekeltek. Eközben Bencze Izabellát, a CÖF küldöttét beengedték az Elnöki Hivatalba, ahonnan telefonon beszélt a köztársasági elnökkel, aki ígéretet tett arra, hogy a demonstrációt szervezők korábbi leve­lére szóban, illetve írásban a közeljövőben válaszol. Soha nem válaszolt! A demonstráció békésen ért véget. Az április 14-i Bajnai-ellenes rendezvényről már több hír volt mind a magyar, mind a nemzetközi sajtóban. Többségük korrekten a tények közlésé­re szorítkozott, de a kormánypárti média most is összemosta a CÖF-öt a Job­bikkal és a Gárdával, amikor azt állították, hogy a CÖF tüntetésén a civilek megütköztek a rendőrökkel, és sok volt a sérült. Mindeközben a valóság az volt, hogy az Alkotmány utcában már hivatalosan befejeződött a CÖF tünte­tés, megőrizve békés jellegét. Amikor pedig a rendőrök elindították a gumi­botos oszlatásukat, akkor már csak a jobbikosok és a gárdisták tartózkodtak ott, a CÖF demonstrálói a Várban voltak. 220

Next

/
Oldalképek
Tartalom