Katona András: Tüntetések könyve. Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013) - RETÖRKI könyvek 3. (Lakitelek, 2014)
Amit a tüntetésekről tudni kell - múltban és jelenben - Történelmi, társadalmi előzmények (S. K.)
Tüntetések könyve tatta a minden magyar önállósodási törekvést keményen elfojtó politikáját, ezért nem szűntek meg a Bécs elleni szervezkedések és felkelések, amelyek a Rákóczi-szabadságharcban érték el csúcspontjukat. Az 1711-ben megkötött szatmári béke - amely Magyarország számára a korábbiakhoz képest sokkal jobb helyzetet teremtett - egy kényszerű, de - a későbbiekkel ellentétben - bosszúállás nélküli „kiegyezés” volt, tehát senkinek sem kellett az országból elmenekülnie. Rákóczi és környezete azonban a szabadságharc újrakezdésének reményében a száműzetést választotta, és ez zsákutcának bizonyult. Az ekkor létrejött első újkori magyar emigráció kapcsán - a későbbiekre is rátekintve - megállapítható, hogy minden emigráció - akár önkéntes, akár kényszerű - zsákutcát jelent, mert ennek következtében az ország függetlensége és korszerűsítése iránt elkötelezett legműveltebb, legtehetségesebb személyiségek egy része nem vehet rész a hazai szellemi, politikai életben. így a Rákóczi-emigráció nélkül ment végbe — a birodalmi érdekeknek megfelelően - Magyarország XVIII, századi újjáépítése. III. Károly, Mária Terézia és II. József korszaka Magyarország jelentős fejlődése, korszerűsítése és gyarapodása ellenére is részint zsákutcás helyzet volt, mert az időszerű reformok bevezetése során nem vették kellőképp figyelembe a magyarországi sajátosságokat. Ez különösen II. Józsefre jellemző, ezért a magyar társadalom mind nagyobb része viselte egyre nehezebben a Habsburg fennhatóságot. Ez a hol lappangó, hol nyílt belső feszültség az 1789-es francia forradalom hatására egyre nyíltabb ellenállássá vált. A változások iránti igényt mutatja, hogy az 1790-ben II. Lipót által összehívott magyar országgyűlés - a felvilágosult rendi mozgalom kezdeményezésére - kilenc bizottságot állított fel azzal a feladattal, hogy dolgozzák ki a szükséges reformjavaslatokat. Munkájukkal 1793 elejére készültek el, de ekkorra már a francia forradalomtól megrettent I. Ferenc ült a trónon, aki a korlátoltak makacsságával utasított el minden reformot. A változások elszánt hívei a magyar jakobinus mozgalomba szerveződtek. Hajnóczy Józsefnek, és kiváló társainak azonban a kalandor Martinovics Ignác lett a vezetője, akinek a besúgása, majd részletes vallomása alapján a mozgalom minden résztvevőjét le tudták tartóztatni. 1795 tavaszán kivégezték a szervezkedés hét vezetőjét, huszonkilenc résztvevőjét pedig - köztük Batsányi Jánost, Kazinczy Ferencet - bebörtönözték. Az ekkor kezdődő Ferenc-kort Németh László joggal tartotta az egyik legnagyobb „zökkenőnek”. A császár és környezete ugyanis a történteket úgy értékelte, hogy a felvilágosodás eleve a jakobinus diktatúra őrjöngéséhez vezetett, tehát a feudális rendszert változatlanul fenn kell tartani, s a felforgató 16
