Katona András: Tüntetések könyve. Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013) - RETÖRKI könyvek 3. (Lakitelek, 2014)
Tüntetésről tüntetésre: az események és hátterük - II. A politikai váltógazdaság kezdetei (1994-2002) (S. K.)
II. A politikai váltógazdaság kezdetei (1994-2002) Egy régi békemenet - Tüntetés a jugoszláviai NATO-bombázások ellen (1999. május 9.) Kevés olyan hazai tüntetés volt a kommunista rendszer bukása utáni évtizedekben, amely nem belpolitikai célokért, gazdasági követelésekért indult. Ez utóbbi néhány sorába tartozott az 1999. május 9-i békemenet, amely az akkor még Jugoszláviának nevezett déli szomszédunk elleni NATO-légicsa- pások miatti tiltakozásul szerveződött. Jugoszlávia NATO-bombázásának nemzetközi előzményei és háttere 1999. március 24-én este 8 órakor kezdődött, és 77 napon át tartott a Kis-Jugoszlávia (Szerbia és Montenegró) elleni NATO-bombázások sora. Az áldozatok száma mintegy 1000 katona-rendőr és 2 500 civil személy volt, a sebesülteké pedig 12500 fő. A legtöbben egy személyvonat, a szerb rádió és televízió belgrádi épülete elleni csapás és a Nis városa melletti autóbusz pályaudvar elleni légitámadás során haltak meg. Az anyagi kár hatalmas volt. A 2300 légicsapástól országszerte 148 lakóház, 62 híd, 300 iskola, kórház, közigazgatási épület és 176 műemlék semmisült meg. Elpusztult az ország villamos kapacitásának egyharmada, súlyos károkat szenvedett az olajfinomító, és durva becslések szerint is legalább 30 milliárd dollár kár érte a gazdaságot, a katonai létesítményekről és a hidakról nem is beszélve. A vajdasági Újvidéket és Szabadkát is légicsapások érték. A NATO repülőgépei - többek között - a Magyar- ország, Horvátország és Albánia légifolyosót használták. Hazánk - Csehországgal és Lengyelországgal együtt - napokkal a bombázások megkezdése előtt, 1999. március 12-én lett a NATO tagja. A nyugati fegyveres beavatkozás oka elsősorban a Koszovóban folyó szerb etnikai tisztogatás megállítása volt. A 90%-ban albánok által lakott, ámde történelmi alapon Jugoszláviához tartozó Koszovóban ekkor már hosszú évek óta forrt az elégedetlenség: Milosevics elnök még 1989-ben eltörölte a terület autonómiáját, megakadályozta az albán nyelvű oktatást és betiltotta az albán pártokat. Belgrád elnyomó politikájára válaszul robbant ki az 1990-es évek közepétől a Koszovói Felszabadító Hadsereg (az UCK) gerilláinak harca, akik - szerb ellenfeleikhez hasonlóan - nem válogattak az eszközökben céljaik elérése érdekében. Az erőszak 1998 februárjában eszkalálódott, amikor komoly harcok kezdődtek az olykor Koszovó egyharmadát is az uralmuk alatt tartó gerillák és a szerb hadsereg között. 1999-re mintegy 9000 - elsősorban albán - ember esett áldozatul a harcoknak és az etnikai tisztogatásoknak, 800 ezer albán pedig menekülni kényszerült szülőföldjéről. Hamar világossá vált, hogy Milosevics szerb jugoszláv elnök - kerül, amibe kerül - totális győzelemre törekszik. Amikor NATO-közvetítéssel a franciaországi Rambouillet-ben zajló béketárgyalások során a szerbek nem voltak hajlandóak aláírni az albánok által már elfogadott - igaz, nekik kedvező - szerződést, vüágossá vált, hogy békés úton nem sikerül áttörést elérni. A naponta érkező szerb atrocitások híreinek nyomása alatt a NATO - tegyük hozzá: az ENSZ BT jóváhagyása nélkül - március 24-én megindította légitámadásait Szerbia és Montenegró ellen. 125