Katona András: Tüntetések könyve. Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013) - RETÖRKI könyvek 3. (Lakitelek, 2014)
Tüntetésről tüntetésre: az események és hátterük - I. Diktatúrából demokrácia: a rendszerváltoztatás évei (1988-1994) (S. K.)
I. Diktatúrából demokrácia: a rendszerváltoztatás évei (1988-1994) vatalozva. A szertartás ökumenikus volt, mivel a kormányzó református, a felesége viszont katolikus volt. A szertartást Seregély István egri érsek és Kocsis Elemér, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke végezte. 450 személy számára volt hely a ravatal közelében, ahol az állami vezetők és a népes Horthy család 54 tagján kívül a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Vitézi Rend, a Doni Bajtársi Szövetség, a magyarországi lovagrendek és a Magyar Tengerészek Egyesülete vezetői foglaltak helyet, de jelen voltak a megmentett zsidók képviselői is. A gyászszertartás a Himnusz hangjaival kezdődött, majd Radnóczy Antal, a Vitézi Rend főkapitánya méltatta Horthyt. Kenderes polgármestere, Bárány i Mihály összegezte mindazt, amit a kormányzó a nagyközségért tett. A Horthy család háziasszonyának lánya, Németh Béláné a főméltóságú asszony jócselekedeteiről beszélt. Kéri Kálmán vezérezredes a még élő honvéd tisztek nevében emlékezett. A magyarországi református zsinat elnöke, Hegedűs Lóránt püspök Pál apostol igéjét idézte, amely a kormányzó lisszaboni sírkövén állt: „Üldöztetiink, de el nem hagyatunk, tiportatunk, de el nem veszünk.” Özvegy Horthy Istvánná köszönetét mondott mindazoknak, akik lehetővé tették a hamvak hazahozatalát. Fia, Horthy István nagy tapsot kiváltó beszédében így szólt: Részlet Horthy István 1993. szeptember 4-én elmondott temetési beszédéből „Elismerve azt, hogy nagyapám mennyire szerette Magyarországot, nagyon fontos nekem, hogy a mai munkánk ne teremtsen válaszfalat és gyűlöletet a magyarok között, de inkább a régi sebek gyógyulását segítse. Ez az ok, amiért szeretnénk, hogy mi, akik ma itt vagyunk, azok felé a honfitársaink felé forduljunk, akik ma nincsenek itt, azért, mert nagyapám történelmi szerepét illetően eltér az ő értelmezésük a miénktől. Szeretném őket szeretettel és kölcsönös megbocsátással belevonni érzéseinkbe.” A végbúcsút a kormányzó és fia földi maradványainál Kocsis Elemér református püspök mondta, Horthy feleségét Seregély István, a magyarországi római katolikus püspöki kar elnöke búcsúztatta. Először a kormányzó felesége, Purgly Magdolna koporsóját helyezték el a kriptában, majd Horthy Miklóst kürtszó kísérte utolsó útjára, végül fiuk ifj. Horthy Miklós hamvait helyezték el, aki csak pár hónappal korábban, 1993 márciusában hunyt el. Szombaton délben ellentüntetések voltak a fővárosban és vidéken is. A Vörösmarty téren a Szeptember 4. Akció, fiatalokból álló csoport tüntetett, s rendezte meg a horthyzmus jelképes temetését. Debrecenben - nem vélet101