M. Kiss Sándor (szerk.): Rendszerváltás 1989. 15 tanulmány - RETÖRKI könyvek 2. (Lakitelek, 2014)
II. fejezet
Riba András László tanulmánya kájához. Az MSZMP KB és a Politikai Bizottság (PB) dokumentumai jó ideje kutathatóak akár interneten keresztül is.5 Ebből kifolyólag ezek nélkülözhetetlen, de ugyanakkor „felszíni” forrásoknak tekinthetők. A 'rendszer- váltás' politikatörténetileg pontos (hiteles) rekonstrukciójához a 'rendszer- változtatás' alapos feltárása szükséges. Az állampárti és pártállami, illetve egyéb, a hatalmi gépezethez becsatomázott apparátusok működésének mechanizmusait kell mélyrehatóan feltárni, iratanyag szinten. Az apparátusokat eszköztárként értelmezem és legalább annyira izgalmasnak és jelentősnek tartom működésüket a 'rendszerváltoztatás' történetében, mint amennyire divatos az állambiztonsági szervek szerepét kiemelni. A tanulmány célja, hogy rávilágítson egyes mikrotörténeti aspektusokra és körülményekre, amelyek hozzájárulhatnak néhány alapkérdés pontosabb feltevéséhez a jövőben. Az anyaggyűjtés során előkerült néhány olyan irat és dokumentum, melyek a szakirodalmi percepcióban hangsúlyosan megjelenő kérdésekhez szolgálnak adalékul. Az egyik ilyen kérdés az Új Márciusi Front (UMF) 1989. januári fellépése, aminek alapvetően kedvezőtlen volt a fogadtatása annak ellenére, hogy milyen jelentős célokat fogalmazott meg. Ennek lehetséges okait, hátterét mutatom be 1988 elején, illetve - egy másik kérdéskör, a forgatókönyvek kapcsán - 1989 elején. Az átmenet ún. forgatókönyvei vonatkozásában pedig a ’80-as évek társadalomtudományi kutatásainak szerepére kívánok rávilágítani. Mindezt erősen forrásközpontú megközelítésben. A Nyers Rezső-ügy 1988 márciusában alakult meg és próbált meg legális működési lehetőséghez jutni az ÚMF, amelyet főként a reformszocialista értelmiségnek a liberális alternatívok (ellenzék) felé is nyitott tagjai alkották, de az alapításban részt vettek Nagy Imréhez közel álló ötvenhatosok is, egyik fő kezdeményezője pedig a KB-tag Nyers Rezső volt.6 5 Digitarchiv, OSA 6 Ripp Zoltán: Rendszerváltás Magyarországon 1987-1990. Napvilág Kiadó, Budapest, 2006. 88. 83