M. Kiss Sándor (szerk.): Rendszerváltás 1989. 15 tanulmány - RETÖRKI könyvek 2. (Lakitelek, 2014)
II. fejezet
Rendszerváltás 1989 intézkedésekre kerüljön sor. Ma már általánosan elfogadott, hogy a koncepciós ügyek egyedi felülvizsgálata, az áldozatok egyéni rehabilitálása gyakorlatilag megvalósíthatatlan. Az egyéni felülvizsgálat évekre megbénítaná a bíróságok tevékenységét, emellett a felülvizsgálat eredménye - az azóta eltelt időre figyelemmel - erősen kétséges lenne. A törvénysértő elítélések hátrányos következményének orvoslása azért csak törvényhozási úton lehetséges.” S az érvek, amelyek - a forradalom megtorlásának korszakát kiemelve - indokolják a törvény meghozatalát. „Tudjuk, hogy a ’40-es ’50-es évek egyéni tragédiái a nemzeti tragédiává váló 1956-os népfelkeléshez vezetett. A népfelkelés leverését követő megtorlás - csaknem 300 halálraítélt és a többi 18 ezer politikai indíttatású büntetőjogi felelősségre vonása - mértéke és tartalma jelezte, hogy a hatalom eszközei sajnos nem változtak ugyan, az 1956-os felkelésben való részvétel miatti elítélések azonban a korábbi koncepciós perektől jellegükben mégis különböznek. Ezen belül alapvetően nem a konstruált tényállás és hamis bizonyítékok jelentik a törvénysértést, hanem az, hogy valóságos események büntetőjogi értékelése meghatározott politikai szempontok szerint történt. A korabeli politika ismeretében meghatározhatók a koncepciós ügyek típusai. Ezért a normatív rendezés lehetősége önmagától kínálkozik. Az 1956-os népfelkelés politikai értékelése is egyértelműbb, mint a korábbi időszakoké. Erre vonatkozóan kialakult a közmegegyezés. A Nagy Imrének és sorstársainak ügyében hozott felmentő ítélet már ezt jelezte, és egyben jogi alapot is jelent a többi ítélet együttes felülvizsgálatára is.” Nos, ez az a pont, ahol nem a szakma (a történész és jogász) mondott ítéletet, hanem a politika. A „közmegegyezés” az, amely „egyértelműbb’'- nek ítélte az „időszakot”. Valójában a törvény előterjesztésének idején nem álltak rendelkezésre olyan kutatási eredmények, amelyre a fenti kijelentést alapozhatta volna az előterjesztő. A forradalom történetéről csak Hollós Ervin, Lajtai Vera és Berecz János propaganda-brosúrák „színvonalát” megjelenítő írásain kívül csupán a kiválasztott Molnár János60 tudományos igényű - ám a pártideológiát apolo60 Molnár János: Ellenforradalom Magyarországon 1956-ban - A polgári magyarázatok bírálata. Akadémiai Kiadó, Bp. 1967. Uő: A Nagybudapesti Központi Munkástanács. Akadémiai Kiadó, Bp. 1969 260
